A veszekedésről

Sokféle helyzetben és nézőpontból éltem már meg veszekedést és sokat gondolkoztam róla. Egy ideig erősen elítéltem azokat, akik veszekednek, köztük természetesen magamat is. Elég gyakran megfogalmazódott bennem, hogy az volna a jó, ha mindig sikerülne elkerülni a szóváltást.
Idővel megértettem, hogy sokkal előrébb vivő, ha erőmet nem a veszekedés teljes kerülésére, hanem a probléma megoldására koncentrálom, s amikor ehhez veszekedni kell, akkor veszekszem. Átgondolva a dolgot, láttam, hogy a veszekedés nem egyértelműen rossz dolog. Haszonnal is járt számunkra, s a kárunk is elsősorban abból származott, hogy nem jókor vagy nem jól veszekedtünk, esetleg nem jóra használtuk.
Mivel a veszekedés nem olyan, amihez természeténél fogva társulna a józan ítélőképesség, szinte lehetetlen feladatnak tűnik az, hogy néhány perc vagy másodperc alatt eldöntsük, jó-e az, ha belemegyünk a veszekedésbe, vagy az a jobb, ha inkább kitérünk előle. Azt tapasztalom viszont, ha a veszekedés-mentes időben gondolkozunk róla, s kialakítunk egy helytálló véleményt, elég nagy valószínűséggel tudunk helyesen dönteni. Még hirtelenjében sem választjuk ugyanis fölöslegesen, ha tudjuk, milyen nehézségek tartoznak hozzá, s nem térünk ki előle, ha tudjuk, hogy lehetőség is számunkra.

Amiben – szerintem - segíthet a veszekedés

A veszekedés ereje felszínre tud hozni olyan dolgokat, amiket valamiért jól eldugtunk (magunk és/vagy mások elől). Kimondódnak olyan érzések, gondolatok, amivel a jól szocializált énünk nem szívesen hozakodik elő, pedig érezhetően zavarja viselkedésünket, feszültséget kelt bennünk és/vagy a környezetünkben, mételyezi kapcsolatunkat, emészti erőnket, kikezdi egészségünket.
Amikor ilyenek kirobbannak, az megkönnyebbülést, tisztulást, tisztán látást eredményez. A tartalom, ami kívülre kerül, nem fertőzi, mérgezi tovább a belsőt, nem okoz tovább fájdalmat és nem őrli tovább az idegeket a feszítő érzés. Ezek jó dolgok – szerintem. Természetesen nem mindig jelent csak örömöt és megkönnyebbülést az, amit megtudunk, de szerintem mindenképp jobb, hogy azt tudjuk, ami van, s nem valami egészen mást gondolunk kimondás híján.

Jó szolgálatot tud tenni a veszekedés a távolságok leküzdésében. Egy jó veszekedés után közelebb kerülhetünk egymáshoz, de még önmagunkhoz is.

A veszekedés erejével célt lehet érni olyan esetben is, ha kisebb hangerővel vagy más módon nem juttatható el a közölni kívánt információ. Van, hogy valamiről nem szívesen veszünk tudomást, információk, amikre nem figyelünk kellőképp, helyzetek, amikben többé-kevésbé vakok és süketek vagyunk, s szükséges az „ébresztő”.

Vannak dolgok, amik nagyon mélyen, akár egymásra rétegződve, bekövülve vannak bennünk, mert túl nagy erő vagy túl sokáig munkált a megmutatás/meglátás ellen. Ezeket, még ha szívesen néznénk meg, akkor sem biztos, hogy fel tudjuk hozni finom módszerekkel, sokkal inkább lehet hozzájuk férni ütközéssel.

Amivel - szerintem - csökkenthető a veszekedések száma vagy veszekedés során a károkozás, illetve javítható a veszekedés hatékonysága, élvezhetősége:

- Fogadjuk el a veszekedés létjogosultságát, kezeljük eszközként, s használjuk, ha szükségét látjuk! Nem többször, nem kevesebbszer, csak annyiszor, amennyiszer kell. Ne váljunk veszekedőssé, de ne legyünk betegek sem az elfojtott indulatoktól!
- Térjünk ki, ha nem alkalmas az idő a veszekedésre! Ha már belecsúsztunk, de mégsem érezzük helyénvalónak, akkor is mondhatjuk, hogy most mégis jobb volna nem veszekedni ezen, s lehet tovább lépni, vagy más alkalommal visszatérni a témára, ha szükséges. Például menjünk el moziba, ha azt terveztük, s élvezzük azt, s majd egy másik alkalommal térjünk vissza a problémára, s veszekedjünk is rajta, ha kell. – Örüljünk neki, hogy megmutatta magát valami, ami zavar minket, de ne hagyjuk, hogy elvegye a jókedvünket, berondítson a programunkba! Nem ég a ház, csupán belekerültünk egy alkalmas szituációba, ahol láthatóvá vált, hogy hol van súrlódási pontunk.
- Ne keveredjünk mások előtt olyan veszekedésbe, ami rájuk nem tartozik! Ha nem odázható el a dolog, mondjuk ki nyugodtan, hogy mi most visszavonulunk, mert „megbeszélnivalónk” van. Így nem zavarunk vele olyanokat, akikre nem tartozik, nem sodródnak bele azok, akiknek részvétele szükségtelen, sőt zavaró. – Ha tudnak róla mások, hogy veszekszünk, s adják az erejüket a sikerhez, az külön jó lehet.
- Igyekezzünk annyit kimondani, amit tudunk egy-egy alkalommal kezelni! (Egy marokba egy maroknyit vegyünk!) Mondjuk ki, ami feszít minket, de ne keverjünk bele oda nem tartozó dolgokat, mert akkor elfogy az erőnk anélkül, hogy eredménnyel tudnánk zárni a veszekedést.
- Lehetőleg azt mondjuk ki, ami minket zavar, ami számunkra gondot okoz. Tegyük ezt a lehető legpontosabban! Ne minősítsük a másikat, ne az legyen a célunk, hogy a másik fölött győzelmet arassunk, hanem az, hogy a zavaró dologra megoldást találjunk! Így sikerül egymás mellé állnunk a megoldás keresésében, s elkerülni az egymással szembe kerülést.
- Azon is igyekezzünk, hogy kérdezzünk, s ne elképzeléseket gyártsunk, s azokat vagdossuk igazságként a másik fejéhez. Ne mi mondjuk el, hogy mit miért csinál a másik, mondja el ő. Az ő cselekedete és az én meglátásom szerinti ok, ha nem egyezik, az életben nem szül megoldást. S egyébként is kell, hogy ő mondja meg, mit miért csinált. Ez az ő dolga, s lehetősége arra, hogy megmutassa magát. Ha meghallgatjuk a másikat, hogy miért is tette azt, amit tett, belátjuk, hogy az ő indoka a helytálló, előre vivő, sőt, gyakran jobban is esik nekünk, mint amit mi gondoltunk a dologról. Ugyanígy fordítva is. Kell, hogy én mondjam meg, miért csinálom, s ne fogadjam el a másik állítását, ha nem egyezik a saját mozgató rugómmal.
- Tudatosítsuk újra és újra, hogy nem a nehézségtől való bármi áron való szabadulás, nem a teher átrakása, s nem is egymás legyőzése a cél, hanem a gondot okozó dolog kimondása, arra a megoldás megtalálása. A megoldás pedig azt jelenti, hogy mind jól érezzük magunkat a veszekedés után. (Ha nem is azonnal utána, de egy kis idő elteltével.) Ha csak egyikünk is rosszul érzi magát, azt jelenti, hogy nem végeztünk, még van elintéznivalónk.
- Mindenképpen nézzük meg a veszekedés után, hogy mi az, amit kimondtunk, ami a felszínre került, s beszéljük azt meg, tegyük azt rendbe! Lehet szünetet is tartani, lehiggadni, s utána sorba venni, mi került kimondásra. Fontos megnézni, megbeszélni, mi igaz abból, amit kimondtunk, mi nem, min hogyan kell és tudunk változtatni… Egy átbeszélt veszekedés után tisztábban láthatjuk magunkat, a másikat, pontosabban a ránk váró tennivalókat. Vegyük el a hasznát, s javítsuk ki az esetleges kárt! Mondjuk el, mi az, aminek örülünk, hogy feljött, s mi az, ami nem esik jól. Sok energiába kerül egy veszekedés, s ha látjuk, hogy megérte, s örülünk neki, tudunk töltekezni. Azt viszont, amit úgy mondtunk ki a veszekedés hevében, hogy nem állja meg a helyét, igazítsuk ki! Ne maradjon tüske a másikban valamiért, amit nem is úgy gondolunk. S ha mi érzünk tüskét, azt is hozzuk fel szóra!
- Fáradtan lehetőleg ne mélyüljünk el a vitába! Ha aludtunk egyet, s még mindig úgy ítéljük meg, hogy van miről beszélni, akkor térjünk vissza rá másnap.
- Ne adjuk fel, ha nem mindig úgy sikerül, ahogy szerettük volna. Mást sem csinálunk hibátlanul, de gyakorlással egyre ügyesebbek leszünk, s szebbek lesznek az eredmények.
- Lehet a veszekedés eszközével nem élni, azt nem használni, de akkor meg kell találni, hogy mivel tudjuk elérni, hogy a bennünk vagy a másikban feszültséget okozó dolog felszínre kerüljön, megoldódjon.
- Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy épp akkor, azt a dolgot veszekedéssel kell elintézni, akkor keressünk más megoldást vagy más alkalmat! A veszekedés fárasztó dolog, hasonlít a nagytakarításhoz. Mire minden a helyére kerül, az elég sok idő, energia.
- Bíráljunk kevesebbet! Nehezen veszünk tudomást azokról a dolgainkról, amiket másokban kifogásolunk, ez növeli a veszekedési esélyeket.
- Foglalkozzunk időben azzal, ha valami zavar minket! Így több esélyünk van a békés rendezésre.