"Lélekveszélyben" - részletek a könyvből

Cím:

Lélekveszélyben

Szerző:

Biri Magdolna

Kiadás:

2002

A könyvben beszélgetések vannak. Médium segítségével olyan emberi lelkek szólalnak meg, akik haláluk után elakadtak, s így nem sikerült a föld közeli rétegből távozniuk. Beszélnek az elakadó lelkek az őket nehezítő helyzetről, amik gyakran szélesebb körben is előforduló tévedésekből fakadnak.

Szükség szerint tanítók jelentkeznek be, s mondják el a helyzethez kapcsolódó ismereteket. Egy esetben, haldokló átkísérése közben a haldoklási folyamatba is bepillanthatunk.

Részletek a könyvből:

„A vágyaim én vagyok. Igen ezt nem fogalmaztam meg régen, de itt a semmiben van időm gondolkozni.”

„A barátra időt kell szánni, figyelni kell, ki az, aki kiegészít. … A negyvenéves bankár barátkozzon a húszéves ápolóval? Tanuljon tőle? Válassza barátjául?”

„Belső dzsihádot nem tudtam csinálni. Szent háború – itt bent.”

„Azt hisszük, a halál után megváltozik minden. Amit ott nem oldottál meg, az itt is gondot okoz. Gyáva vagy ott, gyáva leszel itt is. Csak a helyszín más. Ez nem sokban különbözik attól. ... Nem kéne olyan nagyon sürgetni a halált. Szépen élni, szépen meghalni ugyanaz. Szépen meghalni nem lehet szép élet nélkül. Aki szépen élt, megélte vágyait, tette a dolgát, az szépen hal meg. Aki nem, az viseli a saját béklyóját. A sajátját. Tied a béklyó, magadnak csináltad. Nem a társadalom, nem a feleség adta rád. Tied. És ezt innen jobban látni.”

„Az öngyilkosság egy különös halálnem. Bűn? Nem. Hiba. A lehetőség, amely megadatott, kihasználatlanul maradt. A szépség, a fájdalom, amiből tanulhatunk, és amivel taníthatunk áll és vár. Mert nem nézünk szembe. Mert ítélkezünk. Azt hisszük, tudjuk, miben rejlik az öröm és miben a fájdalom. Pedig nem így van. A nehézségben gyakran több az öröm. Ezért a nehézséggel az örömöt dobjuk el magunktól. Az öngyilkosok sírnak miután meghalnak. Sírnak az elmulasztott lehetőségek miatt. Amit nem kaptak, és nem adtak. Végignézik életfilmjüket. Csak többszörösen: mi lett volna, ha… Ott sem bátrabbak, mint a Földön. Ott sem figyelmesebbek. Ott is maguknak kell megtalálni: hol itt az öröm? Aki a bánatra van beállítva, az hosszan keresgél, mint az aranymosók. Följebb kell emelkedni.”

„Szerinted, mi húzza le az asszonykát? - A bűntudat, hogy nem élt őszintén. Ő szerette a pénzt, a házat, a jószágot. Nem baj. Szerette a libát. Ha ezt bevallja magának, jobb lett volna neki is, a libának is. De ő azt mondta: A gyerekeimért dolgozom.”

„Zsidó emberhez mentem feleségül. Volt alkalmam végignézni, ahogy a Dunába lövik a férjem. … Egy fiam visszatért. Tudod, vannak pontok, amiket az ember kimondatlanul is tud az életében. Hogyha megjönnek, akkor ők is tudják, hogy az Ajtósi Dürer soron találkozunk. Ő is tudta. A két kicsi nem élte túl. Nem is fájdalom. Más ez az érzés. Valahogy olyan tisztán tudom, hogy nekem ezzel kell élnem. A fiam elment Amerikába. Nekem nem volt szívem utána menni. Tanítottam franciául, németül. És így a két elveszített gyermek helyett lett sok. Sok mindent vesztettem el, és sok mindent kaptam.”

 „A sugár gondolata betegített meg. Az amerikaiak nem tudták, mi hullik itt atomjaira. Nem a sugár, a gyűlölet. Az a veszélyesebb. A gyűlölet darabokban megjelenik, lerakódik az emberekre és meggyengít. A szüleink, mi - nem tudtunk ellene védekezni. Mi is gyűlölettel válaszoltunk. Miért Hirosima kapja a bombát? A gyűlölet nemcsak a bombával érkezik. Csak így van kire fogni. Mindig kívül keressük a hibást. Bomba, levegő, betegség. Nem lehet gyermekem – butaság lett volna mondani. Anya lehettem. Tanár. Mesemondó. Haragvó és szeretetteljes.”

"Gondolok rád és búcsúzom tőled"

Gondolok rád, és búcsúzom tőled

A Halottak Napja kapcsán egy rövid beszélgetést szeretnék megmutatni, mely médium közreműködésével jött létre 2001-ben.

A beszélgetésre kérésemre került sor, mert öngyilkos lett egyik gyermekem osztálytársa. Megrendítő volt számomra a hír és ijesztett a várható következménye. Ekkor ugyanis már jó ideje dolgoztam nem testben élőkkel, s tudtam, hogy az a lélek, aki halála után marad a föld közeli rétegben, hatással van a hátramaradottakra, s öngyilkosok esetében a maradás nagyobb valószínűséggel következik be. 
Segítőként és anyaként is fontos volt számomra, hogy segítsünk a fiúnak, amiben tudunk, ezért szerettem volna megtudni, hogy mi az adott helyzetben a segítség, s mi nem az. 
Kérdéseim megválaszolására Lilla érkezett.

Magdi: Segítenél abban, hogy mit tehetünk a meghalt fiúért? Mivel segíthet az osztály? Gondolom, nincs könnyű helyzetben. Ha szeretettel gondolnak rá, az jó?

Lilla: Szeretettel gondolni rá? Nem lehet. Mert nem ismerték. És azt hazudják.„Gondolok rá.” Az jó. Az nagyon jó. 
Ha néhányan összegyűltök, s néhány röpke másodpercben bátorítjátok gondolatban, az nagyon jó. A csoport ereje fontos. Összeadódik. 
A legfontosabb, hogy tiszták legyenek a gondolatok. „Emlékszem rád. Elbúcsúzom tőled.” Vagy bármi lehet, amit őszintén tud valaki gondolni róla. A tiszta gondolat fontos, mert ő fönt látja, ha hazudnak. Ez lehúz. Nagyon lehúz. A csoport adja az erejét, az nagyon fontos. 
A szülőknek nem mondhatod, „Ne sírj!”, de mondd, hogy mondják, „Gondolok rád, és búcsúzom tőled. Ez lehet, hogy egy nap, egy év, de búcsúzom.” 
Gondoljatok rá, és búcsúzzatok! Mert visszakötődik. Baj, hogy már megbánta. Várja az új világ, a Mennyek kapuja. Búcsúzni kell neki is. Búcsúzzon, amennyire képes rá.

Magdi: Köszönöm!

A zónáról - II.

A haláluk után elakadó lelkek körül foglalatoskodó (nem testben élő) segítőkkel többször is beszéltünk a zónáról. Volt, hogy mi kérdeztünk, volt, hogy ők érezték fontosnak, hogy elmondjanak dolgokat. A következőkben azokat az információkat gyűjtöm össze, amiket megtudtam tőlük a zónáról.

A zóna „a még nem és a már nem. A halál nem biztos, hogy tudatosul, hisz még testi érzeteik vannak. - Felvillanó fény. - Életfilm gyors lepergése. - Biztos? Választja? - Alagút. A Földre is születtek egy szülő alagúton át. Hogy dolgozzon? Hogy ő taposson? Hogy akarjon? - És a túloldalon a fény és a segítők. - Életelemzés. Már megvan a forrás. Mert már tudja, hogy kiküldött. A legfelsőbb énje kiküldöttje. Ez egy más szempont. Nem csak azt nézzük, fáj-e vagy boldogságos. Tetted-e, amire érkeztél? Ez hosszú folyamat. Közben lehet itt tenni-venni. - Van, aki ebből semmit nem él meg.”

„Ha valaki itt marad – láthatatlan, de jobban érzékelő mivoltában –, jobban befolyásol, mert nincs tudatában ennek a nem hasznos voltának. Természetesen segíteni szeretne a maga módján. És van, hogy segít is. Jobb lenne azonban, ha kinyitná a szemét, saját magán segítene, tanulna!”

„Sokan vannak most (ekkor 2000. áprilisa volt) az átmeneti szférában. Olyan, mintha ketten ülnének egy széken. Ha tisztul a légkör, fénylőbb a nap. Ne álljon a partvonalon, akinek a pályán a helye!”

Megtudtuk, hogy a zsúfoltság miatt nem csak a lelkek jutnak egyre nehezebben át a zónán, hanem az információk is.

Volt, aki azt mondta el, milyen okokból kifolyólag maradnak a lelkek a zónában:

"Van olyan, aki nem tud menni, mert nincsenek az elakadásról fogalmai, vagy nem vesz róla tudomást, hogy mibe került. Sok emberszellemnek a tudatos rétegeiben nincs fogalom arról, amibe került.

Ha nem jártam még a dzsungelben, és nem ismerem még a kígyó neszezését, legfeljebb azt gondolhatom, hogy a trolibusz ajtó neszezését hallom.

Nem minden esetben akadnak el ilyenkor, de nagyobb a lehetőség rá.

Van, akit még köt valami. Elintézetlen dolgok, kiéletlen vágyak, vonzó személyek.

Mennének, de még nem búcsúztak el. Ehhez két dolog kell. Egy. Marasztalás. Kettő. A körülményekbe állnak be hirtelen változások. Túl gyors, és váratlan halálok. Ne hidd, hogy erről mindig tudunk ennyire pontosan! Néha megszaporodik a dolgunk, hogy úgy mondjam. Vagy, ha éppen egy vastag fluid réteg alatt van, még ha akarna sem biztos, hogy át tud törni.

Van, aki kicsit följebb emelkedik, a földi terhek egy részét letette, új világot épít magának. És abban a hitben ringatja magát, hogy ő emelkedettebb. De ez nem így van. Mert lehet, hogy néhány dolgot jobban lát, de nem cselekvő.

És egy páran azt hiszik, ennyi, ez a végső cél. És bevackolják magukat. Miért is ne? És ideákat szőnek maguk köré. Házakat, virágokat. És gyönyörködnek. Csak éppen azt felejtik el, hogy ezt a földi energiából szőtték, és épp a földiek nem látják. Káros. Abban a hitben ringatja magát, hogy jót tesz, és ezért gyűjti be a sok-sok finom energiát. S közben ez csak hazugság.

Vannak, akik nem is tudják, hogy meghaltak. Alagút. Kómába esnek. Halálra rémülnek a halálfélelemtől.

Néhányan hullámzanak. Ez nehéz.

És vannak, akik nem is akarnak menni. Mert büntetik magukat. És nem is tudják, hogy másokat büntetnek vele.

És vannak, akik azért maradnak, mert félnek menni.

És vannak, akik mennének, de nem tudják a hogyant.

És vannak, akik feljebb kerülnek, és egy idő után süllyednek.

És vannak, akiket befognak.

És vannak, akik mennének, tudják is a hogyant, de nem jutunk oda időben. Túl sok a dolog, túl vastag a réteg.

Ezért fontos, hogy segítsetek lentről is! Segítsetek, hogy ne csak arra számítsanak a távozók: „Meghalok, majd elvisznek az angyalok!" Az erő fontos. Könnyebb azt vinni, aki valami módon maga is akarja, s akit valamilyen formában alulról is segítenek."

A zónáról - I.

Ha már elkezdtem írni a zónás elakadásokról, úgy gondolom, helye van annak is, hogy a zónáról, a zónás kapcsolódásokról is szóljak. Örültem, amikor beszéltek a segítők erről az érdekes átmeneti helyszínről vagy amikor a zónában elakadt lelkek számoltak be a zónába érkezésükről, az ottani dolgaikról. Szívesen mutatom meg másoknak is amit mondtak ők. Ide most a könyvemben nem szereplő esetekből gyűjtöttem idézeteket.

„Egy ideig úgy tűnt, mintha szabadulna az ember a terheitől, és józanabbul látná a világot. Följebbről. Meghalni olyan… nem volt nehéz. Mondjuk, kiszorította a test a lelket. És ráadásul ez nem olyan volt, mint egy kilakoltatás. Megkönnyebbülés, és közben új távlatok nyílnak. Bele lehet látni érzelmi életekbe, másképp lehet látni. Ami a Földön vonzó, azt lehet látni, hogy nem lesz jó vége. Kicsit olyan… Atyaistennek képzeli magát az ember. Vagy legalábbis Szent Péternek. Szóval, nehogy azt hidd, hogy az ember naplót vezet, amiben megfogalmazza, hogy ott akarok maradni.”
„Érzékelted, hogy van másik út is?” „Ezt nem mondanám. Ez volt egy jó széles, de biztos volt egy ösvény mellette.” „Mitől volt ez olyan széles?” „Közel kerülni a fiamhoz, aki jól indul az életben.”


„Milyen az első benyomás a zónában? Hogy a Mennyországba érkeztem! Ez a csapda. Vágytam rá, hogy meghaljak. Agyonvertek. Azt gondoltam, ez lesz a megváltás. Szabályosan, amit gondoltam, meg is jelent. Hogy meghallgatnak és megbocsátanak. Ami nagyon gyanús, s ebből az ember biztosan tudhatja, hogy valami nincs rendjén, az, hogy marad a súly, a kín, s hogy szabadulni akar tőle az ember. Ezért ez biztosan nem az isteni szeretet. De addigra az ember már alkukat köt. Félig kómában. Nehéz rá visszaemlékezni. Hasonlatos az állapot a részegséghez.
Láttam távozókat. Mind mosolyog. Aki mosolyogni tud, távozni is tud. Csak nem könnyű, mert időnként vicsorgás lesz belőle.”

„Az egyik burkot levetettük a halállal. Maradt még burok bőven: fájdalom, öröm, kíváncsiság, nagyravágyás. Az, hogy így könnyebben jön-megy az ember. Ez az, ami maradásra bír. Elején újdonság, aztán megszokás.”

„Itt sem olyan könnyű megmaradni, talpon maradni. - Csak még egyszer látni szeretném az unokámat! – Ezzel a vággyal haltam meg. Jött azonnal a segítség. – Láthatod. Mit adsz cserébe? – Egy öregasszony, akinek nincs semmije – gondolom -, nem adhat semmit. És beleegyezek. Aztán kiderül, hogy adhat. Önmagát. A részeit. Mint egy szervkereskedő.”

„Az időt itt nem érzékeljük. Kátyúk vannak. Ezek sem ott az életben, sem itt nem ismerhetők fel könnyen. Úgy tűnik, megy a kocsi, forognak a kerekek. Még változóan vetített képek is vannak. Csak a karaván nem halad. Aztán jön az önnyugtatás, ami maradásra bír. Jó helyen vagyok itt, semmiféle oázist nem vágyok.”

„Vannak, akik úgy mennek, mint a rakéták. Mások meg átrágják magukat. Kínlódva átrágják magukat a hálón.”

„A fizikai test hiányában az érzések felfokozódnak.”

„Mindig a lentiek kezdeményeznek! Egy nem felszínre hozott vágy, bűntudat az, amibe bele lehet kapaszkodni.
Büszkén elmondhatom, hogy én voltam az első, akit elküldtetek valaki felől. Tudd, ez mindig kétoldalú. Én már elmehetek. De mindaddig, amíg az elengedés Feri és Jázmin részéről (a két földi személy, akikhez kapcsolódott) nem következett volna be, nem mehettem volna.
Értesd meg a lentiekkel, hogyan működnek ezek a szálak! Egy kinyúló kar: „Segítsen valaki!” Nem magányos ez a hely, érkezik a „segítség”!”

„A gyerekek gondolataiba lehet a legjobban beférkőzni. Ha felnőnek, már nem olyan izgalmas. Ha felnőnek, és nem úgy, ahogy nekem jó.”

Távozás a zónából - elakadás után

A minap egy hölgy azt kérdezte tőlem, hogyan tud távozni a föld közeli rétegből (zónából) az, aki halála után elakadt, s én hirtelen/röviden nem igazán tudtam mit válaszolni. Többre pedig akkor nem volt idő.

Később többször eszembe jutott a kérdés, s gondolkoztam a válaszon. A következőkre jutottam:

A rendelkezésre álló ismereteim alapján azt tudom mondani, hogy egy zónás elakadás megszüntetése soha nem egyszerű feladat. Annak számára, aki már elakadt, az adott helyzetből való elrugaszkodás bizonyos értelemben nehezebb, s ezért leginkább csak több, egymásra épülő lépések eredményeként következik be a zónából való távozás elakadás után.
(Ezért minden szempontból jó volna az elakadás megelőzésére törekedni! – De ez már egy másik téma.)
Az elakadás megszüntetésének lehetőségeit igen sok minden befolyásolja. Függ az, hogyan tud az elakadó továbbjutni, például attól, hogy:

1. Milyen jellegű az illető elakadása.

Hasonlatos egy elakadás megszüntetése egy kátyúba került szekér kiemeléséhez. Körbe kell járni a problémát alaposan. Meg kell találni az elakadásnak megfelelő megoldást, kivárni a megfelelő segítség jelenlétét. „Ha egy szekér megrekedt, s elkezdik húzni, a rúd leszakadhat, s a lovak elszaladnak. Ha felülről emeljük, nem látunk alulra, hogy meddig tart a kátyú. Húzásnál leszakadhatnak részek. Fájdalmas.” – mondta egy, az elakadások megszüntetésén foglalatoskodó nem testben élő segítő.
„Vannak szekértípusok, lófajták. A legközelebbi kátyúemelésnél, már ez tapasztalat. Itt sokan dolgozunk ilyesmivel.”

2. Milyenek a rendelkezésre álló, fellelhető segítségek.

Az elakadó akarata, mint segítség. Könnyebb annak segíteni, aki maga is akarja a dolgot.
Földi segítségek: Van-e aki imádkozik vagy más módon adja az erejét ahhoz, hogy az elakadó emelkedhessen? Akit valamilyen módon alulról is segítenek, annak könnyebb a dolga. Minden célzott ima sokat ér az illető számára. Emeli őt, s emelkedve javulnak a lehetőségek. Ő is többet lát, őt is jobban látják a segítők.
Égi segítségek: A fenti segítői csapat sem rendelkezik mindig, minden helyzetben korlátlan lehetőségekkel. Van, hogy túl sok a dolog, túl vastag a réteg. Például tömegkatasztrófánál vagy kórházak körül. Van, hogy csak lépésről lépésre lehet a segítségnyújtás szempontjából értékelhető információkhoz jutni. Az ilyen mentési feladatok elhúzódhatnak, ami hatással van a többi segítségre váró esetre is.
A zónából is érkezhet segítség. Vannak olyan elakadók, akik, ha távozni képesek, megindítanak egy folyamatot. Amikor valaki távozása valamiért példaértékű a körülötte levők számára, akkor őt többen követik, akkor ő kaput nyit mások számára.

3. Mikor képes megfogalmazni az elakadó a vágyait.

Amikor láthatóan megfogalmazódnak az elakadó vágyai, azok olyanok a továbbjutás szempontjából, mint fáklyák, melyek világítanak a sötét úton. Ezért jó, ha a családtagok, barátok azért imádkoznak, hogy legyen képes meglátni a vágyait az elakadó, s tudjon haladni a vágyai felé vezető úton.

4. Milyen jellegű segítség elfogadására kész az elakadó. Illetve képes-e változtatni az elvárásán, s ha igen, mikor, minek hatására.

Van, akinek egészen konkrét „igényei” vannak a segítséget illetően, s mástól mereven elzárja magát. „Az én angyalaim igenis fekete hajúak lesznek!”- fogalmazta meg például egyikük.

5. Meddig él az a földi személy, akihez a zónában elakadó kapcsolódni tud.

Amikor ugyanis meghal valaki olyan, aki nem egyértelműen akar távozni a zónából halála után, lehet, hogy a vele levő, már korábban elakadó lélek, merít az energiából, s távozik. Vagy a megváltozott helyzet elindít folyamatokat, aminek következtében fog távozni egy elakadó.

6. Milyen nehézségekkel és veszélyekkel jár a kapcsolatbontás a földi személy(ek) és az elakadó lélek között.

Van, hogy az elakadó már mehetne, menne, de várakozik még arra, hogy a földi személy és környezete is felkészüljön az elengedésre. Veszélyesek tudnak lenni a hirtelen kapcsolatbontások. Amikor egy zónás elakadó anélkül távozik, hogy a földi személy, akihez kapcsolódott még nem dolgozta fel azt, amivel őt bevonzotta, akkor nagy valószínűséggel újabb partner vonzódik be a távozó helyére. Különösen veszélyes tud ez lenni olyankor, amikor a földi személy gyerek. Gondoljunk bele! Például egy távozó nagyapa helyett jön társként egy idegen! - Szóval a földi oldal elengedési folyamatai is nagyban befolyásolják egy elakadó zónából való távozását.

Kórházban nehéz szépen meghalni

-->

Az elmúlt napokban kicsit megszaporodott a dolgom, s nem tudtam időt szánni rá, hogy átgondoljam, mi is legyen a következő bejegyzésem. Az érzéseim, élethelyzeteim sem kínáltak fel semmi olyat, amihez kapcsolódóan írni szerettem volna. Pedig már kezdett zavarni, hogy ott tátong egy hosszabb szünet az alig elkezdett blogomban. Szerettem volna megtalálni a következő láncszemet. Egyik nap főzés közben végre megtaláltam azt a gondolatot, amihez kapcsolódóan most írni fogok.

„A blog címéről" bejegyzésemben idéztem Emilt, hogy: "Szépen élni, szépen meghalni ugyanaz. Szépen meghalni nem lehet szép élet nélkül."

Ezt a gondolatot szeretném továbbfűzni:

Egyik segítőnk azt mondta, hogy ha a távozni készülőt olyan sűrű közeg veszi körül, amin nem tud átjutni ereje fogytán, akkor szép élet után is el lehet akadni.

Ilyen jellegű, sűrű közeg veszi körül a kórházakban haldoklókat, s mivel nálunk igen gyakori, hogy kórházakban halnak az emberek, az ebből adódó nehézségekről szeretnék írni, erre szeretném a figyelmet felhívni.

Sűrű közeg veszi körül a haldoklókat a kórházakban, mert:

- A beton épületek összegyűjtik a negatív érzéseket, s nem engedik be a természet segítő elemeit: Földanya, levegő, napsugár. Így az ott tárolt érzések újra és újra „életre kelnek”. (Ezt szerintem egészségesen is bárki érzékelheti, aki eltölt egy kis időt a kórház falai között.)

- A kórházak gyakran csúnyák, ridegek, személytelenek. (Amennyiben kicsit is belegondolunk, semmiképp nem tudjuk azt mondani a kórházainkra, hogy alkalmas terep egy szép búcsú helyszínéül.)

- Azon lelkek, akik haláluk után nem tudnak távozni, még ott bolyonganak egy ideig/időnként a kórházak körül. (Ez Lélekveszélyben című könyvemben Tilda haldoklásánál jól látható.)

- A leszületések ugyanott zajlanak, ahol a távozások, s a közelség miatt összekeverednek a dolgok. (Nem karmikus betegségekkel így lehet megszületni. A távozó hagyja itt a gondolat sűrűségét, s menet közben csapódik egy arra jól rezonáló érkezőhöz. Mindkettejüknek gondot okoz a keveredés.)

A fentiekben vázolt közegen kellene átjutni, erejük fogytán a haldoklóknak. Úgy, hogy közben a segítőkre is kevésbé számíthatnak, mert nehéz és kockázatos számukra a belépés. Jelen vannak a segítők, abban nincs hiba, de beavatkozni sokkal kevésbé tudnak. Rosszul is sülhet el a dolog, balul is üthet ki egy beavatkozás.

Nehézséggel járnak tehát az ilyen feladatok mindenki számára.

Azt mondják segítőink, hogy manapság ezt a nehézséget nem értik az emberek, mert „Maguk építenek maguk köré tankokat. Bebújni is nehéz, fáradtan kibújni még nehezebb.” És hogy megfosztják a mai emberek magukat a természet és a közösség segítségétől. „A régi emberek, akik még közösségben éltek, együtt születtek, együtt haltak meg. Nem jelentette ez azt, hogy átvették a feladatot. Az erejét adta a falu. Megszülni/meghalni egyedül kellett. Nem magányosan, de egyedül. Összekeverednek a dolgok. Most megszülni egy erővel szül, de sok orvos segít...”

Úgy gondolom, mindannyiunk számára fontos volna elkerülni ezeket a nehezítő helyzeteket! Jó volna tenni valamit azért, hogy könnyebbedjen a helyzet! (Akár jó adag önös érdektől vezéreltetve is!) Remélem, ha továbbadom, amit tudok, hozzájárulok ahhoz, hogy az érkezések és távozások területe akadálymentesebb lehessen!