Kategóriák

2008. október 3., péntek

Távozás a zónából - elakadás után

A minap egy hölgy azt kérdezte tőlem, hogyan tud távozni a föld közeli rétegből (zónából) az, aki halála után elakadt, s én hirtelen/röviden nem igazán tudtam mit válaszolni. Többre pedig akkor nem volt idő.

Később többször eszembe jutott a kérdés, s gondolkoztam a válaszon. A következőkre jutottam:

A rendelkezésre álló ismereteim alapján azt tudom mondani, hogy egy zónás elakadás megszüntetése soha nem egyszerű feladat. Annak számára, aki már elakadt, az adott helyzetből való elrugaszkodás bizonyos értelemben nehezebb, s ezért leginkább csak több, egymásra épülő lépések eredményeként következik be a zónából való távozás elakadás után.
(Ezért minden szempontból jó volna az elakadás megelőzésére törekedni! – De ez már egy másik téma.)
Az elakadás megszüntetésének lehetőségeit igen sok minden befolyásolja. Függ az, hogyan tud az elakadó továbbjutni, például attól, hogy:

1. Milyen jellegű az illető elakadása.

Hasonlatos egy elakadás megszüntetése egy kátyúba került szekér kiemeléséhez. Körbe kell járni a problémát alaposan. Meg kell találni az elakadásnak megfelelő megoldást, kivárni a megfelelő segítség jelenlétét. „Ha egy szekér megrekedt, s elkezdik húzni, a rúd leszakadhat, s a lovak elszaladnak. Ha felülről emeljük, nem látunk alulra, hogy meddig tart a kátyú. Húzásnál leszakadhatnak részek. Fájdalmas.” – mondta egy, az elakadások megszüntetésén foglalatoskodó nem testben élő segítő.
„Vannak szekértípusok, lófajták. A legközelebbi kátyúemelésnél, már ez tapasztalat. Itt sokan dolgozunk ilyesmivel.”

2. Milyenek a rendelkezésre álló, fellelhető segítségek.

Az elakadó akarata, mint segítség. Könnyebb annak segíteni, aki maga is akarja a dolgot.
Földi segítségek: Van-e aki imádkozik vagy más módon adja az erejét ahhoz, hogy az elakadó emelkedhessen? Akit valamilyen módon alulról is segítenek, annak könnyebb a dolga. Minden célzott ima sokat ér az illető számára. Emeli őt, s emelkedve javulnak a lehetőségek. Ő is többet lát, őt is jobban látják a segítők.
Égi segítségek: A fenti segítői csapat sem rendelkezik mindig, minden helyzetben korlátlan lehetőségekkel. Van, hogy túl sok a dolog, túl vastag a réteg. Például tömegkatasztrófánál vagy kórházak körül. Van, hogy csak lépésről lépésre lehet a segítségnyújtás szempontjából értékelhető információkhoz jutni. Az ilyen mentési feladatok elhúzódhatnak, ami hatással van a többi segítségre váró esetre is.
A zónából is érkezhet segítség. Vannak olyan elakadók, akik, ha távozni képesek, megindítanak egy folyamatot. Amikor valaki távozása valamiért példaértékű a körülötte levők számára, akkor őt többen követik, akkor ő kaput nyit mások számára.

3. Mikor képes megfogalmazni az elakadó a vágyait.

Amikor láthatóan megfogalmazódnak az elakadó vágyai, azok olyanok a továbbjutás szempontjából, mint fáklyák, melyek világítanak a sötét úton. Ezért jó, ha a családtagok, barátok azért imádkoznak, hogy legyen képes meglátni a vágyait az elakadó, s tudjon haladni a vágyai felé vezető úton.

4. Milyen jellegű segítség elfogadására kész az elakadó. Illetve képes-e változtatni az elvárásán, s ha igen, mikor, minek hatására.

Van, akinek egészen konkrét „igényei” vannak a segítséget illetően, s mástól mereven elzárja magát. „Az én angyalaim igenis fekete hajúak lesznek!”- fogalmazta meg például egyikük.

5. Meddig él az a földi személy, akihez a zónában elakadó kapcsolódni tud.

Amikor ugyanis meghal valaki olyan, aki nem egyértelműen akar távozni a zónából halála után, lehet, hogy a vele levő, már korábban elakadó lélek, merít az energiából, s távozik. Vagy a megváltozott helyzet elindít folyamatokat, aminek következtében fog távozni egy elakadó.

6. Milyen nehézségekkel és veszélyekkel jár a kapcsolatbontás a földi személy(ek) és az elakadó lélek között.

Van, hogy az elakadó már mehetne, menne, de várakozik még arra, hogy a földi személy és környezete is felkészüljön az elengedésre. Veszélyesek tudnak lenni a hirtelen kapcsolatbontások. Amikor egy zónás elakadó anélkül távozik, hogy a földi személy, akihez kapcsolódott még nem dolgozta fel azt, amivel őt bevonzotta, akkor nagy valószínűséggel újabb partner vonzódik be a távozó helyére. Különösen veszélyes tud ez lenni olyankor, amikor a földi személy gyerek. Gondoljunk bele! Például egy távozó nagyapa helyett jön társként egy idegen! - Szóval a földi oldal elengedési folyamatai is nagyban befolyásolják egy elakadó zónából való távozását.

3 megjegyzés:

csu írta...

szia Magdi!
olvasom a blogod. örülök neki. Egy kérdés a témához kapcsolódóan:
tudhatom-e, érezhetem-e, ha egy szerettem, barátom, ismerősöm elakadt?
Érzem-e ha földi segítségre van szüksége?
köcsönöm! cs

Magdi írta...

Szia! Érezni egyiket sem érezheted Te. Érezni ő érezheti ezeket. Az ő elakadását, az ő segítségre szorult helyzetét érezni ő tudja. Te érzékelheted a jelenlétét, vélheted úgy, hogy jelen van, s érezheted úgy (a magad okán), hogy földi segítséget kellene adni neki. Tudhatod-e? Ez nem annyira egyértelmű. A leadott jelekből egy kis odafigyeléssel kikövetkeztethető egy szeretted, ismerősöd, barátod jelenléte. A jelenlét érzékelése egyértelműen utal arra, hogy nem távozott halála után a föld közeli rétegből. Viszont az, hogy nem távozott valaki halála után a zónából, az esetek kis százalékában származhat abból is, hogy még dolga van. Van, hogy "addig, amíg betöltetlen a szerep, amíg nem jelent meg a színen új szereplő" maradnia kell. Ezt a helyzetet nem lehet általánosnak mondani, de figyelmen kívül sem szabad hagyni.
Remélem, sikerült válaszolnom a kérdésedre! Amennyiben van még valami, jelezd, kérlek! Üdvözöllek! Magdi

Magdi írta...

Szia "Cs"! Kérdéseid segítségével rájöttem, hogy ki kell egészítenem a bejegyzésemet egy igen lényeges 6. ponttal. Köszönöm kérdéseidet! Magdi