Az elmúlt napokban kicsit megszaporodott a dolgom, s nem tudtam időt szánni rá, hogy átgondoljam, mi is legyen a következő bejegyzésem. Az érzéseim, élethelyzeteim sem kínáltak fel semmi olyat, amihez kapcsolódóan írni szerettem volna. Pedig már kezdett zavarni, hogy ott tátong egy hosszabb szünet az alig elkezdett blogomban. Szerettem volna megtalálni a következő láncszemet. Egyik nap főzés közben végre megtaláltam azt a gondolatot, amihez kapcsolódóan most írni fogok.
„A blog címéről" bejegyzésemben idéztem Emilt, hogy: "Szépen élni, szépen meghalni ugyanaz. Szépen meghalni nem lehet szép élet nélkül."
Ezt a gondolatot szeretném továbbfűzni:
Egyik segítőnk azt mondta, hogy ha a távozni készülőt olyan sűrű közeg veszi körül, amin nem tud átjutni ereje fogytán, akkor szép élet után is el lehet akadni.
Ilyen jellegű, sűrű közeg veszi körül a kórházakban haldoklókat, s mivel nálunk igen gyakori, hogy kórházakban halnak az emberek, az ebből adódó nehézségekről szeretnék írni, erre szeretném a figyelmet felhívni.
Sűrű közeg veszi körül a haldoklókat a kórházakban, mert:
- A beton épületek összegyűjtik a negatív érzéseket, s nem engedik be a természet segítő elemeit: Földanya, levegő, napsugár. Így az ott tárolt érzések újra és újra „életre kelnek”. (Ezt szerintem egészségesen is bárki érzékelheti, aki eltölt egy kis időt a kórház falai között.)
- A kórházak gyakran csúnyák, ridegek, személytelenek. (Amennyiben kicsit is belegondolunk, semmiképp nem tudjuk azt mondani a kórházainkra, hogy alkalmas terep egy szép búcsú helyszínéül.)
- Azon lelkek, akik haláluk után nem tudnak távozni, még ott bolyonganak egy ideig/időnként a kórházak körül. (Ez Lélekveszélyben című könyvemben Tilda haldoklásánál jól látható.)
- A leszületések ugyanott zajlanak, ahol a távozások, s a közelség miatt összekeverednek a dolgok. (Nem karmikus betegségekkel így lehet megszületni. A távozó hagyja itt a gondolat sűrűségét, s menet közben csapódik egy arra jól rezonáló érkezőhöz. Mindkettejüknek gondot okoz a keveredés.)
A fentiekben vázolt közegen kellene átjutni, erejük fogytán a haldoklóknak. Úgy, hogy közben a segítőkre is kevésbé számíthatnak, mert nehéz és kockázatos számukra a belépés. Jelen vannak a segítők, abban nincs hiba, de beavatkozni sokkal kevésbé tudnak. Rosszul is sülhet el a dolog, balul is üthet ki egy beavatkozás.
Nehézséggel járnak tehát az ilyen feladatok mindenki számára.
Azt mondják segítőink, hogy manapság ezt a nehézséget nem értik az emberek, mert „Maguk építenek maguk köré tankokat. Bebújni is nehéz, fáradtan kibújni még nehezebb.” És hogy megfosztják a mai emberek magukat a természet és a közösség segítségétől. „A régi emberek, akik még közösségben éltek, együtt születtek, együtt haltak meg. Nem jelentette ez azt, hogy átvették a feladatot. Az erejét adta a falu. Megszülni/meghalni egyedül kellett. Nem magányosan, de egyedül. Összekeverednek a dolgok. Most megszülni egy erővel szül, de sok orvos segít...”
Úgy gondolom, mindannyiunk számára fontos volna elkerülni ezeket a nehezítő helyzeteket! Jó volna tenni valamit azért, hogy könnyebbedjen a helyzet! (Akár jó adag önös érdektől vezéreltetve is!) Remélem, ha továbbadom, amit tudok, hozzájárulok ahhoz, hogy az érkezések és távozások területe akadálymentesebb lehessen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése