Allergia II.

Ígértem az előző bejegyzésben, hogy itt leírom, hogyan elemezte tanítóm két ismerősömet allergiájuk kapcsán. Tehát most ezt teszem:

Azt mondta ismerőseimről, hogy ők ketten hasonlóak (mármint az ismerőseim). A gond velük, hogy nem értékelik jól önmagukat. A kellő pillanatban nem értékelik, hogy jól vannak. Nem mondják ki, hogy „jól vagyok, jó vagyok”.
Vagy alul értékelik magukat. Például kényelemből.
És amikor érzik, hogy „nem tettem jól a dolgom, fáradt vagyok, dolgozom, gyereket nevelek...”, nem állnak meg. Nem állnak meg és gondolkoznak el azon: „Ki vagyok én? Én, aki vagyok, jól vagyok-e? Ha nem, tegyek róla, hogy én legyek jól!”
Nem fogalmazzák meg, mi a fontos nekik vagy nem vállalják azt, amit akarnak. Például hiúak, de nem vállalják. „Vágyom rá, hogy részben olyan legyek, mint ő! De a fejem nem engedi.” Alapvetően a fejükkel dolgoznak. Fájnak a helyzetek, a jelzések, amik érkeznek feléjük, akár csak látvány szinten is, de a fejük nem engedi, hogy felvállalják vágyaikat.
Pedig a fejük nem tudja megmondani, hogy csirkét, vagy salátát szeretnének-e enni. Be kell engedni a testbe a vágyat a helyes döntéshez! A lényecskék így nem értik, mi a dolguk. Mit kell elutasítani, mit beengedni? Újra és újra eléjük hozza az élet azt, ami fontos volna nekik, amit akarnak, amire vágynak, de azt mondják rá, hogy „nincs helyed”.
Ráadásul alapvető vágyak vesznek el, ha sok a gondolat, s így senkinek sem könnyű jól éreznie magát.

Azt mondta tanítóm, hogy nekik ezekre a dolgokra kell odafigyelniük és a külvilágnak mutatott képnek önmaguk értékelésével összhangba kell kerülni ahhoz, hogy jobban érezzék magukat.

Tudom, hogy az allergia nagyon sokféle, ezért gondolom, a kiváltó okok, az állapothoz vezető attitűdök is sokban különbözhetnek az egyes embereknél. Nem azért tettem tehát a fentieket közre, mert úgy gondolom, hogy kinek-kinek kész megoldásokat tudok adni a példákkal. Azt nem, de úgy vélem, kiindulást mindenképpen jelenthetnek a leírtak. Úgy vélem, aki szükségét látja, el tudja az olvasottak után kezdeni saját viselkedését figyelni, s az olvasottak és a környezete segítségével tud igazítani az egészsége szempontjából fontos, hibás beállítódásain.

Ennyit érzek most a magam részéről hozzátenni az allergia témájához. Igyekeztem jól átgondoltan, s érthetően fogalmazni a mondanivalómat. Remélem, sikerült!

Allergia I.

A „kicsi” lányom kérdezett az allergiáról a minap, mert egyik barátnője küszködik vele. Úgy gondoltam, jobb lesz, ha átnézem, s leírom, amit tudok róla, s ő majd így adja tovább.
Amiért pedig megjelentetem a blogban is az írást, az az, hogy úgy érzem, hozzá tudok tenni a témához. Mégpedig az allergiás megbetegedéshez tartozó érzelmi, gondolati tényezők oldaláról.

Úgy magyarázta nekem annak idején egyik tanítóm, hogy képzeljem el, hogy az aurám szélén általam kibocsátott fénylő lényecskék vannak. Erővédő lényecskék. Én hozom létre őket a gondolataimmal, érzéseimmel.

Abból a hitből táplálkoznak, hogy „rendje van a dolgaimnak, amiért itt vagyok, s jó vagyok, szép vagyok.” – Amikor ilyen gondolatok, érzések erősen jelen vannak, bátrabban teszik a dolgukat az erővédő lényecskéim. Ilyenkor - mondhatni - kikezdhetetlen vagyok.
Bátorságra egyébként szükségük is van, mert időnként jönnek dolgok: Jelzések, de negatívak és oda nem tartozók. A lényecskék ilyenkor „mondják”: „Te most ide ne gyere be!” És ez így rendben van, nem kerülnek belülre az oda nem tartozó negatív jelzések.

Van, hogy elfáradnak a lényecskék. – És már nem tudnak szelektálni. Ilyenkor zárnak, nem engednek be semmilyen jelzést. Sem pozitívat, sem negatívat, sem oda tartozót, sem oda nem tartozót.
Van úgy, s ez a legveszélyesebb, hogy amikor jönnek az odatartozó jelzések, s belül azt mondják, hogy „itt nincs helyed”, akkor a lényecskék nagyon harcolnak, s nagyon elfáradnak. Végül kidőlnek, s mindent beengednek.

A következő bejegyzésben leírom, hogyan elemezte tanítóm két allergiás ismerősömet ebből a szempontból.