Válaszok

Az előző bejegyzéshez érkezett kérdésekre adott válaszaim lesznek itt:

1. Kérdés: Magdi, te beszéltél vele utána?

Nem tudom pontosan, hogy mire gondolsz „utána” alatt. De soha nem beszéltem vele médiumon keresztül. Frissen elhunytak számára általában véve sem szabad médiumon keresztül való megnyilvánulást ajánlani, mert veszélyes a médiumra, káros a halottra nézve. Öngyilkosság esetén még inkább így van ez. Később elvileg beszélhettünk volna, de nem került rá sor. Nem volt miért és még később is, elég sokáig, kockázatos visszatérni közel ahhoz a térhez, amiben utolsó megtestesülésében élt valaki. Csak rendkívüli esetben, ha a remélt haszon mindenki számára valamiért jócskán felülmúlja a várható kockázatot, akkor szokott erre sor kerülni.

2. Kérdés: Tudott neki segíteni valaki?

Valaki nem, annál sokkal nehezebb volt a helyzet. Valakik valamennyire igen. A folyamat nem zárult le addig, amíg nyomon követtük.

3. Kérdés: Át tudott menni?

Két héttel a történtek után kérdeztük tanítónkat a fiúról. A válasz:

A fiú – részben megérkezett. (Ez földi gondolkodással lehet, hogy furcsa, de időnként előfordul, hogy lemaradnak lélekrészek távozáskor. Mert nem akarja, nem tudja vinni magával a távozó.) És néhány sérülést szerzett. „Kórházi ápolásra” szorul. A fiatalon öngyilkosok helyzete nem igazán könnyű. Nem merném azt mondani, hogy amint áttekintik rövidke létüket könnyebb, vagy boldogságosabb a helyzetük, mint egy hosszú élet után. Fontos az áttekintés, értékelés! Nem kevésbé a hátramaradott szülőknek. Bűntudattal magukhoz vonzva a lemaradt maszatokat, segít, ha megkeresik, hogy mire és miért nem figyeltek és ha átgondolják: „Mi az élet szépsége? Mi a dolgom benne? A gyerekemért éltem? Lehet, hogy a gyerekemért éltem, de más aspektust kell, hogy kapjon az életem.”

"Gondolok rád és búcsúzom tőled"

Gondolok rád, és búcsúzom tőled

A Halottak Napja kapcsán egy rövid beszélgetést szeretnék megmutatni, mely médium közreműködésével jött létre 2001-ben.

A beszélgetésre kérésemre került sor, mert öngyilkos lett egyik gyermekem osztálytársa. Megrendítő volt számomra a hír és ijesztett a várható következménye. Ekkor ugyanis már jó ideje dolgoztam nem testben élőkkel, s tudtam, hogy az a lélek, aki halála után marad a föld közeli rétegben, hatással van a hátramaradottakra, s öngyilkosok esetében a maradás nagyobb valószínűséggel következik be. 
Segítőként és anyaként is fontos volt számomra, hogy segítsünk a fiúnak, amiben tudunk, ezért szerettem volna megtudni, hogy mi az adott helyzetben a segítség, s mi nem az. 
Kérdéseim megválaszolására Lilla érkezett.

Magdi: Segítenél abban, hogy mit tehetünk a meghalt fiúért? Mivel segíthet az osztály? Gondolom, nincs könnyű helyzetben. Ha szeretettel gondolnak rá, az jó?

Lilla: Szeretettel gondolni rá? Nem lehet. Mert nem ismerték. És azt hazudják.„Gondolok rá.” Az jó. Az nagyon jó. 
Ha néhányan összegyűltök, s néhány röpke másodpercben bátorítjátok gondolatban, az nagyon jó. A csoport ereje fontos. Összeadódik. 
A legfontosabb, hogy tiszták legyenek a gondolatok. „Emlékszem rád. Elbúcsúzom tőled.” Vagy bármi lehet, amit őszintén tud valaki gondolni róla. A tiszta gondolat fontos, mert ő fönt látja, ha hazudnak. Ez lehúz. Nagyon lehúz. A csoport adja az erejét, az nagyon fontos. 
A szülőknek nem mondhatod, „Ne sírj!”, de mondd, hogy mondják, „Gondolok rád, és búcsúzom tőled. Ez lehet, hogy egy nap, egy év, de búcsúzom.” 
Gondoljatok rá, és búcsúzzatok! Mert visszakötődik. Baj, hogy már megbánta. Várja az új világ, a Mennyek kapuja. Búcsúzni kell neki is. Búcsúzzon, amennyire képes rá.

Magdi: Köszönöm!