Az előző bejegyzéshez érkezett kérdésekre adott válaszaim lesznek itt:
1. Kérdés: Magdi, te beszéltél vele utána?
Nem tudom pontosan, hogy mire gondolsz „utána” alatt. De soha nem beszéltem vele médiumon keresztül. Frissen elhunytak számára általában véve sem szabad médiumon keresztül való megnyilvánulást ajánlani, mert veszélyes a médiumra, káros a halottra nézve. Öngyilkosság esetén még inkább így van ez. Később elvileg beszélhettünk volna, de nem került rá sor. Nem volt miért és még később is, elég sokáig, kockázatos visszatérni közel ahhoz a térhez, amiben utolsó megtestesülésében élt valaki. Csak rendkívüli esetben, ha a remélt haszon mindenki számára valamiért jócskán felülmúlja a várható kockázatot, akkor szokott erre sor kerülni.
2. Kérdés: Tudott neki segíteni valaki?
Valaki nem, annál sokkal nehezebb volt a helyzet. Valakik valamennyire igen. A folyamat nem zárult le addig, amíg nyomon követtük.
3. Kérdés: Át tudott menni?
Két héttel a történtek után kérdeztük tanítónkat a fiúról. A válasz:
A fiú – részben megérkezett. (Ez földi gondolkodással lehet, hogy furcsa, de időnként előfordul, hogy lemaradnak lélekrészek távozáskor. Mert nem akarja, nem tudja vinni magával a távozó.) És néhány sérülést szerzett. „Kórházi ápolásra” szorul. A fiatalon öngyilkosok helyzete nem igazán könnyű. Nem merném azt mondani, hogy amint áttekintik rövidke létüket könnyebb, vagy boldogságosabb a helyzetük, mint egy hosszú élet után. Fontos az áttekintés, értékelés! Nem kevésbé a hátramaradott szülőknek. Bűntudattal magukhoz vonzva a lemaradt maszatokat, segít, ha megkeresik, hogy mire és miért nem figyeltek és ha átgondolják: „Mi az élet szépsége? Mi a dolgom benne? A gyerekemért éltem? Lehet, hogy a gyerekemért éltem, de más aspektust kell, hogy kapjon az életem.”
1. Kérdés: Magdi, te beszéltél vele utána?
Nem tudom pontosan, hogy mire gondolsz „utána” alatt. De soha nem beszéltem vele médiumon keresztül. Frissen elhunytak számára általában véve sem szabad médiumon keresztül való megnyilvánulást ajánlani, mert veszélyes a médiumra, káros a halottra nézve. Öngyilkosság esetén még inkább így van ez. Később elvileg beszélhettünk volna, de nem került rá sor. Nem volt miért és még később is, elég sokáig, kockázatos visszatérni közel ahhoz a térhez, amiben utolsó megtestesülésében élt valaki. Csak rendkívüli esetben, ha a remélt haszon mindenki számára valamiért jócskán felülmúlja a várható kockázatot, akkor szokott erre sor kerülni.
2. Kérdés: Tudott neki segíteni valaki?
Valaki nem, annál sokkal nehezebb volt a helyzet. Valakik valamennyire igen. A folyamat nem zárult le addig, amíg nyomon követtük.
3. Kérdés: Át tudott menni?
Két héttel a történtek után kérdeztük tanítónkat a fiúról. A válasz:
A fiú – részben megérkezett. (Ez földi gondolkodással lehet, hogy furcsa, de időnként előfordul, hogy lemaradnak lélekrészek távozáskor. Mert nem akarja, nem tudja vinni magával a távozó.) És néhány sérülést szerzett. „Kórházi ápolásra” szorul. A fiatalon öngyilkosok helyzete nem igazán könnyű. Nem merném azt mondani, hogy amint áttekintik rövidke létüket könnyebb, vagy boldogságosabb a helyzetük, mint egy hosszú élet után. Fontos az áttekintés, értékelés! Nem kevésbé a hátramaradott szülőknek. Bűntudattal magukhoz vonzva a lemaradt maszatokat, segít, ha megkeresik, hogy mire és miért nem figyeltek és ha átgondolják: „Mi az élet szépsége? Mi a dolgom benne? A gyerekemért éltem? Lehet, hogy a gyerekemért éltem, de más aspektust kell, hogy kapjon az életem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése