Nyolc évvel ezelőtt, a Karácsonyra való készülés időszakában, egyik tanítónk – Debora (nevének jelentése: a nő, aki lát) – felidézte nekünk Jézus születését és beszélt az előttünk álló ünnepről. Ma, ennek az évnek első advent vasárnapján Debora lejegyzett szavait szeretném a blogomban közzétenni.
„Az ünnep kapcsán beszélni fogok nektek arról, ahogy Jézus megszületett. A Megváltó. Hogyan kapta ezt a megszólítást? Az emberek nevezték el így. De valóban annak is tekintették.
Ne feledkezzetek meg a körülményekről! Illatok - kiemelt fontosságúnak tartom. Nem nagyon emlékeztek meg az ünnepekről ilyen formán: A fenyő illata, a csengő hangja, az étel édes íze. Szimbólumok, de az érzeteknek, a testnek is megvan a maga helye, szerepe.
Mária és József elindultak Názáretből Betlehembe. A több mint száz kilométeres utat gyalog, illetve szamárháton tették meg. Képzeld el magad! Úttalan utakon zötykölődve. Közben József és Mária között megteremtődött a szeretet összhangja. Ez út nélkül vajon megteremtődött volna? Midőn Mária az anyjával készülődik a gyermek születésére és József - ácsolván a munkadarabjait - a barátokkal beszéli meg a problémáit?
Vajon jó-e ez az út? Húsz kilométert megtéve, előttük még száztíz! Kihalt vidék. Szomjúság. „Be jó! Legalább összhang teremtődik, legalább a gyermek felkészül!” Mondták volna ezt? - Nem valószínű.
Minek tette ki Mária a gyermeket az utolsó hónapban! Ma ezt nem értenék. „Kitette őt ilyen megpróbáltatásoknak!”- mondanák. - Pedig csak az élete játszódott le kicsiben.
Fárasztó és nehéz volt az út. Sokszor lakatlan vidéken. Sokszor földön hálva. Sokszor szent helyeket érintve, ahol elődeik a próféták voltak. A cél Betlehem? Igen is, nem is. Az úti cél Betlehem. A cél, az út. Az úton levés. - Hisz későbbi életük szinte másról se szólt.
És elérkezvén Jeruzsálembe, a szent városba, tudták Betlehem már nincs messze.
Tudod-e, miért mentek Betlehembe? - Mert Heródes népszámlálást tartott. Mindenkit ott vettek számba, ahol született a családfő. József hazatért Betlehembe. Ahová való. A ház ura elment megnézni, otthona-e még Betlehem. Betlehem, a mesterek városa nem fogadta be, mert a népszámlálásból üzlet lett.
Jöttek a világ minden tájáról a szétáramló emberek. „Ti már nem kellettek nekünk!” József az ács, már nem kellett Betlehemnek. „Otthonom-e hát nekem Betlehem? Nem. De eredőm, igen.”
És megpihenni a városon kívülre tértek. És ott a csendben, a barlangban, ahol azért meleg van, s az állatok lehelete, s a széna természetes módon otthonossá teszik a helyet, megszületett a Megváltó. Egy barlangban. Egy odúban.
„Ajaj! Az első élmény! Sötét luk!” - mondanák a ti pszichológusaitok. „És hideg! És főleg!” De az anya és az apa jelen van. És persze az Atya is. És az angyal megjelenik a pásztoroknak. „Ott, ott, megszületett ő! Az igazi pásztor, akinek a nyája az emberekből áll. Menjetek!” S a pásztorok, az egyszerű, hívő emberek mennek. Tudják? - Nem. De érzik. És ott az anya, az apa… és a kisded - önmagában imádnivaló. Nem kell ezen annyit gondolkozni! „A szülőknek táplálékra van szükségük. - Nekünk van. Miért ne osztanánk meg velük?” És öröm a szülőknek, öröm a pásztoroknak. És a bárányoknak is.
És egy másik csapat is tart Betlehembe. A Napkeleti bölcsek. Így Jézus kelet és – vallásával - nyugat egyesítését hozza létre. Nekik nem az angyal szól. Őket a csillag vezérli. Ez már a tudomány. Ők nem az egyszerű nép gyermekei. Ők megjárták az utat. Ők a tudatos bölcsek. Ajándékot hoznak. Aranyat. A királyság, az ész mentális szimbólumát. Mirhát. Az emberi jócselekedetek, jókívánságok, a szív, a szeretet jelképét. Tömjént. A hit, a szentlélek jelképét.
Vagyis e földön e földi szabályok szerint élünk. Vezérel a szívünk. Ez a mi iránymutatónk. A törvényünk. Az egyetemes törvény. Az Atyánk törvénye. Nem könnyű ezt összeegyeztetni. Nem becsüli le ezt senki. Figyelmen kívül hagyni nem szabad!
Heródes magához rendeli a bölcseket. Feltűnőek. Nem tudnak feltűnés nélkül közlekedni. „Miért jöttetek?” „Óh, hát mert megszületett a Megváltó!” És Heródesben a kérdés: „Ez nem én vagyok? És főleg, ha más, mi dolgom vele?” És a Napkeleti bölcsek útmutatása alapján embereket küld. „A biztonság kedvéért hozzák be – mindet! Majd én megmondom, ki a Megváltó!”
De nem számít valamire. Az emberek között elszabadul a pokol. Valójában nem Heródes akarta? Valójában nem. Ki indította el a katona kezét? Heródes nem akart százszámra leölt csecsemőket. Heródes kiadta a parancsot. A katonák engedelmeskedtek. Minek? Heródes parancsának? Az erőnek, ami eddig szolgált. Most neve van. Heródes parancsa. Közben az érzés bennük azt mondta: „Nem kell nekünk új király! Nem kell nekünk új megváltó! Nem kell nekünk a Megváltó! Jól vagyunk mi így, ahogy vagyunk.”
De a Megváltó mégis megmenekült. Pontosan azzal, hogy nem fogadták be Betlehem városába. Mi van, ha Mária elégedetlenkedik? És egy kocsmáros azt mondja: „Na, jól van!” - Mária ment a falakon kívülre. És hitte, hogy így lesz jól. És szívében nem a harag, hanem a fáradtság munkált. És hallván bent a vérontást, nem felejtettek el hálát adni, hogy Jézus az odúban született. És elindultak az útjukra.
Ne feledjük hát Karácsonykor, hogy a Megváltó hogyan született! Hozta nekünk a szeretetet, a békét, az igazságot, az egyenes beszédet. De vele a szelídséget és az erő hatalmát. Heródes király - ahol király. De a Megváltó Jézus.
Karácsonykor tehát ne feledjük megnyitni a szívünket az Atya felé. Ő nemcsak Jézus Atyja. Ő a mi Atyánk. Az emberek felé. Akár pásztorok, akár bölcsek. És a Szentlélek felé.
És ne feledjétek, e kinyitott csatornákon át a szépség, a jóság, a szeretet áramlik. És tudnunk kell, ezek nagyon is létező, de nem mindenki által látható csatornák.
Áldott legyen a munkátok, áldott legyen a próbálkozásotok, akár jónak, akár rossznak ítélitek meg, áldott legyen az érzelmetek, áldott legyen a hitetek! És erősödjön is a hitetek, immáron magatokban is! Higgyetek abban, hogy mindennek megvan a maga helye. A hó alatt élet van. A hó alatt tulajdonképpen élet van. Mindennek tehát megvan a helye, amit most cselekedtek. Ez a legfontosabb része a munkátoknak. Hogy önmagatokkal a lehető legjobban tisztában legyetek. Karácsonykor egy gyertyát gyújtsatok – gondolván ránk! Semmiképpen nem az a cél, hogy mi mondjuk meg, mit tegyetek. A saját akaratotokat, felelősségeteket érezzétek!*
És ünnepen ünnepelni szokás. Örülni, nevetni, boldogságban könnyezni. Nem a tegnap miatt bánkódni. És nem a holnaptól tartani.”
*Ezt a bekezdést ugyanúgy tudom látni konkrétnak és személyesnek, mint általánosnak és mások számára is hasznosnak, ezért hezitáltam, hogy mit tegyek vele. Előbb kihagytam, de úgy túl hidegnek találtam a sorokat, ezért visszatettem.
„Az ünnep kapcsán beszélni fogok nektek arról, ahogy Jézus megszületett. A Megváltó. Hogyan kapta ezt a megszólítást? Az emberek nevezték el így. De valóban annak is tekintették.
Ne feledkezzetek meg a körülményekről! Illatok - kiemelt fontosságúnak tartom. Nem nagyon emlékeztek meg az ünnepekről ilyen formán: A fenyő illata, a csengő hangja, az étel édes íze. Szimbólumok, de az érzeteknek, a testnek is megvan a maga helye, szerepe.
Mária és József elindultak Názáretből Betlehembe. A több mint száz kilométeres utat gyalog, illetve szamárháton tették meg. Képzeld el magad! Úttalan utakon zötykölődve. Közben József és Mária között megteremtődött a szeretet összhangja. Ez út nélkül vajon megteremtődött volna? Midőn Mária az anyjával készülődik a gyermek születésére és József - ácsolván a munkadarabjait - a barátokkal beszéli meg a problémáit?
Vajon jó-e ez az út? Húsz kilométert megtéve, előttük még száztíz! Kihalt vidék. Szomjúság. „Be jó! Legalább összhang teremtődik, legalább a gyermek felkészül!” Mondták volna ezt? - Nem valószínű.
Minek tette ki Mária a gyermeket az utolsó hónapban! Ma ezt nem értenék. „Kitette őt ilyen megpróbáltatásoknak!”- mondanák. - Pedig csak az élete játszódott le kicsiben.
Fárasztó és nehéz volt az út. Sokszor lakatlan vidéken. Sokszor földön hálva. Sokszor szent helyeket érintve, ahol elődeik a próféták voltak. A cél Betlehem? Igen is, nem is. Az úti cél Betlehem. A cél, az út. Az úton levés. - Hisz későbbi életük szinte másról se szólt.
És elérkezvén Jeruzsálembe, a szent városba, tudták Betlehem már nincs messze.
Tudod-e, miért mentek Betlehembe? - Mert Heródes népszámlálást tartott. Mindenkit ott vettek számba, ahol született a családfő. József hazatért Betlehembe. Ahová való. A ház ura elment megnézni, otthona-e még Betlehem. Betlehem, a mesterek városa nem fogadta be, mert a népszámlálásból üzlet lett.
Jöttek a világ minden tájáról a szétáramló emberek. „Ti már nem kellettek nekünk!” József az ács, már nem kellett Betlehemnek. „Otthonom-e hát nekem Betlehem? Nem. De eredőm, igen.”
És megpihenni a városon kívülre tértek. És ott a csendben, a barlangban, ahol azért meleg van, s az állatok lehelete, s a széna természetes módon otthonossá teszik a helyet, megszületett a Megváltó. Egy barlangban. Egy odúban.
„Ajaj! Az első élmény! Sötét luk!” - mondanák a ti pszichológusaitok. „És hideg! És főleg!” De az anya és az apa jelen van. És persze az Atya is. És az angyal megjelenik a pásztoroknak. „Ott, ott, megszületett ő! Az igazi pásztor, akinek a nyája az emberekből áll. Menjetek!” S a pásztorok, az egyszerű, hívő emberek mennek. Tudják? - Nem. De érzik. És ott az anya, az apa… és a kisded - önmagában imádnivaló. Nem kell ezen annyit gondolkozni! „A szülőknek táplálékra van szükségük. - Nekünk van. Miért ne osztanánk meg velük?” És öröm a szülőknek, öröm a pásztoroknak. És a bárányoknak is.
És egy másik csapat is tart Betlehembe. A Napkeleti bölcsek. Így Jézus kelet és – vallásával - nyugat egyesítését hozza létre. Nekik nem az angyal szól. Őket a csillag vezérli. Ez már a tudomány. Ők nem az egyszerű nép gyermekei. Ők megjárták az utat. Ők a tudatos bölcsek. Ajándékot hoznak. Aranyat. A királyság, az ész mentális szimbólumát. Mirhát. Az emberi jócselekedetek, jókívánságok, a szív, a szeretet jelképét. Tömjént. A hit, a szentlélek jelképét.
Vagyis e földön e földi szabályok szerint élünk. Vezérel a szívünk. Ez a mi iránymutatónk. A törvényünk. Az egyetemes törvény. Az Atyánk törvénye. Nem könnyű ezt összeegyeztetni. Nem becsüli le ezt senki. Figyelmen kívül hagyni nem szabad!
Heródes magához rendeli a bölcseket. Feltűnőek. Nem tudnak feltűnés nélkül közlekedni. „Miért jöttetek?” „Óh, hát mert megszületett a Megváltó!” És Heródesben a kérdés: „Ez nem én vagyok? És főleg, ha más, mi dolgom vele?” És a Napkeleti bölcsek útmutatása alapján embereket küld. „A biztonság kedvéért hozzák be – mindet! Majd én megmondom, ki a Megváltó!”
De nem számít valamire. Az emberek között elszabadul a pokol. Valójában nem Heródes akarta? Valójában nem. Ki indította el a katona kezét? Heródes nem akart százszámra leölt csecsemőket. Heródes kiadta a parancsot. A katonák engedelmeskedtek. Minek? Heródes parancsának? Az erőnek, ami eddig szolgált. Most neve van. Heródes parancsa. Közben az érzés bennük azt mondta: „Nem kell nekünk új király! Nem kell nekünk új megváltó! Nem kell nekünk a Megváltó! Jól vagyunk mi így, ahogy vagyunk.”
De a Megváltó mégis megmenekült. Pontosan azzal, hogy nem fogadták be Betlehem városába. Mi van, ha Mária elégedetlenkedik? És egy kocsmáros azt mondja: „Na, jól van!” - Mária ment a falakon kívülre. És hitte, hogy így lesz jól. És szívében nem a harag, hanem a fáradtság munkált. És hallván bent a vérontást, nem felejtettek el hálát adni, hogy Jézus az odúban született. És elindultak az útjukra.
Ne feledjük hát Karácsonykor, hogy a Megváltó hogyan született! Hozta nekünk a szeretetet, a békét, az igazságot, az egyenes beszédet. De vele a szelídséget és az erő hatalmát. Heródes király - ahol király. De a Megváltó Jézus.
Karácsonykor tehát ne feledjük megnyitni a szívünket az Atya felé. Ő nemcsak Jézus Atyja. Ő a mi Atyánk. Az emberek felé. Akár pásztorok, akár bölcsek. És a Szentlélek felé.
És ne feledjétek, e kinyitott csatornákon át a szépség, a jóság, a szeretet áramlik. És tudnunk kell, ezek nagyon is létező, de nem mindenki által látható csatornák.
Áldott legyen a munkátok, áldott legyen a próbálkozásotok, akár jónak, akár rossznak ítélitek meg, áldott legyen az érzelmetek, áldott legyen a hitetek! És erősödjön is a hitetek, immáron magatokban is! Higgyetek abban, hogy mindennek megvan a maga helye. A hó alatt élet van. A hó alatt tulajdonképpen élet van. Mindennek tehát megvan a helye, amit most cselekedtek. Ez a legfontosabb része a munkátoknak. Hogy önmagatokkal a lehető legjobban tisztában legyetek. Karácsonykor egy gyertyát gyújtsatok – gondolván ránk! Semmiképpen nem az a cél, hogy mi mondjuk meg, mit tegyetek. A saját akaratotokat, felelősségeteket érezzétek!*
És ünnepen ünnepelni szokás. Örülni, nevetni, boldogságban könnyezni. Nem a tegnap miatt bánkódni. És nem a holnaptól tartani.”
*Ezt a bekezdést ugyanúgy tudom látni konkrétnak és személyesnek, mint általánosnak és mások számára is hasznosnak, ezért hezitáltam, hogy mit tegyek vele. Előbb kihagytam, de úgy túl hidegnek találtam a sorokat, ezért visszatettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése