Az érzésekről

Úgy tapasztalom, hogy gyakran igazságtalanul bánunk az érzéseinkkel. Durván megkülönböztetjük őket. Az egyiket édes gyermekünknek tekintjük, a másikat mostohának.

Például: Van, aki korlátlanul utat enged az indulatos érzéseknek, de kiutasítja a félelmet. Teszi ezt olyankor is, amikor fordítva lenne helyénvaló vagy is-is. Másnál elfogadott a félelem minden mennyiségben, de teljességgel kirekesztve az indulat.

Mire jutunk így? Meglátásom szerint olyankor, amikor egyes érzéseket kitiltunk, másokat túlzóan beeresztünk, nem jutunk el céljainkhoz, illetve nem a céljainkhoz jutunk el. Eljutunk valahová, ahol nem érezzük jól magunkat. Legfeljebb elvagyunk, de éltető elemek nélkül, de akár kifejezetten kínlódhatunk is.

Miért? Mert a földi életben az érzéseink az iránytűink. Ezt tanultam, aztán figyeltem, s azt tapasztaltam, hogy ez nagyon így van. Ahhoz, hogy előrébb jussunk a számunkra fontos dolgokban az életben, szükségünk van rájuk, mint iránymutatókra. Úgyhogy nem tehetjük meg, hogy nem vagy nem a megfelelő mértékben figyelünk rájuk.

Egy ideje tudatosan nézem az ismétlődő szituációkat. Azokat, amikből már nagyon szeretnék kikerülni.

Így, hogy tudatosan figyelek a gyanús szituációkban az érzéseimre, többnyire sikerül ráébrednem, hogy az adott helyzetben például az indulataim erőteljesen eltúlzottak, vagy akár teljesen fölöslegesek is a céljaimat illetően. Van persze, hogy csak utólag látom ezt meg. Az is jó, mert ha tudom, hogy nem jó irányba haladtam, nem tör le a kudarc, hogy nem értem célt.

Amikor viszont időben sikerül ráébrednem, hogy ha így haladok tovább, nem azt érem el, amire vágyom, akkor vissza tudom fogni magam, s izgalmas dolgok történnek. Leginkább az, hogy megtalálom azt az érzést, ami leginkább az enyém az adott helyzetben (például aggódás), s annak a megfogalmazásával végül el is érem, amit szeretnék.

Sőt időnként kikerekedik a történet olyannyira, hogy az indulat is gazdára lel. Mert ott volt ez az érzés is, jól érzékeltem, de nem igazán belőlem fakadóan. Én csak beinvitáltam, mert az indulatos érzésekkel könnyebben tudok mit kezdeni, mint mondjuk az aggódással. De akkor éppen nincs nálam alapja az indulatnak. Alapja az aggódásnak van. Úgyhogy akármennyire is kényelmesebb lenne számomra az indulatot érezni, nem célravezető. Mint ahogy a partner sem aggódhat, ha nincs rá oka, még akkor sem, ha ő meg épp azt kezeli könnyedén.

Azt tapasztalom, hogy amikor szépen helyére kerülnek az érzések, onnan akár már hátra is dőlhetünk a fotelben, mert beindulnak a dolgok. Megfogalmazódnak a problémák, s többnyire – mindenki számára megnyugtató - megoldást nyernek.