Ha már elkezdtem írni a zónás elakadásokról, úgy gondolom, helye van annak is, hogy a zónáról, a zónás kapcsolódásokról is szóljak. Örültem, amikor beszéltek a segítők erről az érdekes átmeneti helyszínről vagy amikor a zónában elakadt lelkek számoltak be a zónába érkezésükről, az ottani dolgaikról. Szívesen mutatom meg másoknak is amit mondtak ők. Ide most a könyvemben nem szereplő esetekből gyűjtöttem idézeteket.
„Egy ideig úgy tűnt, mintha szabadulna az ember a terheitől, és józanabbul látná a világot. Följebbről. Meghalni olyan… nem volt nehéz. Mondjuk, kiszorította a test a lelket. És ráadásul ez nem olyan volt, mint egy kilakoltatás. Megkönnyebbülés, és közben új távlatok nyílnak. Bele lehet látni érzelmi életekbe, másképp lehet látni. Ami a Földön vonzó, azt lehet látni, hogy nem lesz jó vége. Kicsit olyan… Atyaistennek képzeli magát az ember. Vagy legalábbis Szent Péternek. Szóval, nehogy azt hidd, hogy az ember naplót vezet, amiben megfogalmazza, hogy ott akarok maradni.”
„Érzékelted, hogy van másik út is?” „Ezt nem mondanám. Ez volt egy jó széles, de biztos volt egy ösvény mellette.” „Mitől volt ez olyan széles?” „Közel kerülni a fiamhoz, aki jól indul az életben.”
„Milyen az első benyomás a zónában? Hogy a Mennyországba érkeztem! Ez a csapda. Vágytam rá, hogy meghaljak. Agyonvertek. Azt gondoltam, ez lesz a megváltás. Szabályosan, amit gondoltam, meg is jelent. Hogy meghallgatnak és megbocsátanak. Ami nagyon gyanús, s ebből az ember biztosan tudhatja, hogy valami nincs rendjén, az, hogy marad a súly, a kín, s hogy szabadulni akar tőle az ember. Ezért ez biztosan nem az isteni szeretet. De addigra az ember már alkukat köt. Félig kómában. Nehéz rá visszaemlékezni. Hasonlatos az állapot a részegséghez.
Láttam távozókat. Mind mosolyog. Aki mosolyogni tud, távozni is tud. Csak nem könnyű, mert időnként vicsorgás lesz belőle.”
„Az egyik burkot levetettük a halállal. Maradt még burok bőven: fájdalom, öröm, kíváncsiság, nagyravágyás. Az, hogy így könnyebben jön-megy az ember. Ez az, ami maradásra bír. Elején újdonság, aztán megszokás.”
„Itt sem olyan könnyű megmaradni, talpon maradni. - Csak még egyszer látni szeretném az unokámat! – Ezzel a vággyal haltam meg. Jött azonnal a segítség. – Láthatod. Mit adsz cserébe? – Egy öregasszony, akinek nincs semmije – gondolom -, nem adhat semmit. És beleegyezek. Aztán kiderül, hogy adhat. Önmagát. A részeit. Mint egy szervkereskedő.”
„Az időt itt nem érzékeljük. Kátyúk vannak. Ezek sem ott az életben, sem itt nem ismerhetők fel könnyen. Úgy tűnik, megy a kocsi, forognak a kerekek. Még változóan vetített képek is vannak. Csak a karaván nem halad. Aztán jön az önnyugtatás, ami maradásra bír. Jó helyen vagyok itt, semmiféle oázist nem vágyok.”
„Vannak, akik úgy mennek, mint a rakéták. Mások meg átrágják magukat. Kínlódva átrágják magukat a hálón.”
„A fizikai test hiányában az érzések felfokozódnak.”
„Mindig a lentiek kezdeményeznek! Egy nem felszínre hozott vágy, bűntudat az, amibe bele lehet kapaszkodni.
Büszkén elmondhatom, hogy én voltam az első, akit elküldtetek valaki felől. Tudd, ez mindig kétoldalú. Én már elmehetek. De mindaddig, amíg az elengedés Feri és Jázmin részéről (a két földi személy, akikhez kapcsolódott) nem következett volna be, nem mehettem volna.
Értesd meg a lentiekkel, hogyan működnek ezek a szálak! Egy kinyúló kar: „Segítsen valaki!” Nem magányos ez a hely, érkezik a „segítség”!”
„A gyerekek gondolataiba lehet a legjobban beférkőzni. Ha felnőnek, már nem olyan izgalmas. Ha felnőnek, és nem úgy, ahogy nekem jó.”
„Egy ideig úgy tűnt, mintha szabadulna az ember a terheitől, és józanabbul látná a világot. Följebbről. Meghalni olyan… nem volt nehéz. Mondjuk, kiszorította a test a lelket. És ráadásul ez nem olyan volt, mint egy kilakoltatás. Megkönnyebbülés, és közben új távlatok nyílnak. Bele lehet látni érzelmi életekbe, másképp lehet látni. Ami a Földön vonzó, azt lehet látni, hogy nem lesz jó vége. Kicsit olyan… Atyaistennek képzeli magát az ember. Vagy legalábbis Szent Péternek. Szóval, nehogy azt hidd, hogy az ember naplót vezet, amiben megfogalmazza, hogy ott akarok maradni.”
„Érzékelted, hogy van másik út is?” „Ezt nem mondanám. Ez volt egy jó széles, de biztos volt egy ösvény mellette.” „Mitől volt ez olyan széles?” „Közel kerülni a fiamhoz, aki jól indul az életben.”
„Milyen az első benyomás a zónában? Hogy a Mennyországba érkeztem! Ez a csapda. Vágytam rá, hogy meghaljak. Agyonvertek. Azt gondoltam, ez lesz a megváltás. Szabályosan, amit gondoltam, meg is jelent. Hogy meghallgatnak és megbocsátanak. Ami nagyon gyanús, s ebből az ember biztosan tudhatja, hogy valami nincs rendjén, az, hogy marad a súly, a kín, s hogy szabadulni akar tőle az ember. Ezért ez biztosan nem az isteni szeretet. De addigra az ember már alkukat köt. Félig kómában. Nehéz rá visszaemlékezni. Hasonlatos az állapot a részegséghez.
Láttam távozókat. Mind mosolyog. Aki mosolyogni tud, távozni is tud. Csak nem könnyű, mert időnként vicsorgás lesz belőle.”
„Az egyik burkot levetettük a halállal. Maradt még burok bőven: fájdalom, öröm, kíváncsiság, nagyravágyás. Az, hogy így könnyebben jön-megy az ember. Ez az, ami maradásra bír. Elején újdonság, aztán megszokás.”
„Itt sem olyan könnyű megmaradni, talpon maradni. - Csak még egyszer látni szeretném az unokámat! – Ezzel a vággyal haltam meg. Jött azonnal a segítség. – Láthatod. Mit adsz cserébe? – Egy öregasszony, akinek nincs semmije – gondolom -, nem adhat semmit. És beleegyezek. Aztán kiderül, hogy adhat. Önmagát. A részeit. Mint egy szervkereskedő.”
„Az időt itt nem érzékeljük. Kátyúk vannak. Ezek sem ott az életben, sem itt nem ismerhetők fel könnyen. Úgy tűnik, megy a kocsi, forognak a kerekek. Még változóan vetített képek is vannak. Csak a karaván nem halad. Aztán jön az önnyugtatás, ami maradásra bír. Jó helyen vagyok itt, semmiféle oázist nem vágyok.”
„Vannak, akik úgy mennek, mint a rakéták. Mások meg átrágják magukat. Kínlódva átrágják magukat a hálón.”
„A fizikai test hiányában az érzések felfokozódnak.”
„Mindig a lentiek kezdeményeznek! Egy nem felszínre hozott vágy, bűntudat az, amibe bele lehet kapaszkodni.
Büszkén elmondhatom, hogy én voltam az első, akit elküldtetek valaki felől. Tudd, ez mindig kétoldalú. Én már elmehetek. De mindaddig, amíg az elengedés Feri és Jázmin részéről (a két földi személy, akikhez kapcsolódott) nem következett volna be, nem mehettem volna.
Értesd meg a lentiekkel, hogyan működnek ezek a szálak! Egy kinyúló kar: „Segítsen valaki!” Nem magányos ez a hely, érkezik a „segítség”!”
„A gyerekek gondolataiba lehet a legjobban beférkőzni. Ha felnőnek, már nem olyan izgalmas. Ha felnőnek, és nem úgy, ahogy nekem jó.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése