A molnár, a kovács és a lány

Történet 

Erdő. Nyugat-Európa. Valahol… talán Franciaország. Gallok. Középkor. Falu. Kicsi település. Alapvetően gallok.

Két jó barát. Az egyik nagydarab, nagyon erős, valami kovácsféle. A kisebb molnár. Nem kicsi ő sem, csak kisebb. A nagy az erő, a kicsi az ész. Fiatalok, jó barátok. Szokatlanul jóban vannak. Mindenhova együtt járnak. Csapdákat állítani, csak úgy járni. „Ikreket kell majd elvennetek!” – mondják nekik.

De erre nem kerül sor. A falut folyton dúlják. Élelmet, asszonyokat is viszik. Tulajdonképpen, amit megtermelnek, azt el is viszik. 

Egyszer a francia katonák jönnek. Nem kell semmi, de mégis feldúlják a kovácsműhelyt. A kovács haragos lesz, hátba vágja a katonát a kalapáccsal. Ez eldönti a sorsot. Menekülni kell: Jönnek a többiek. Néhányat lekaszabolnak ők ketten, aztán felkapnak egy-egy lóra, s elmenekülnek. Az erdőbe.

Nem szokatlan ez, sokan élnek ott. Zsiványok, szabadok, remeték. Ki-ki, ahogy tud. Ők úgy gondolják, szabadok lesznek. Eszik az erdő fáinak gyümölcsét, lövik a vadat.

Egy idő után átbillen a dolog. Jönnek az erdőn át szekérrel. Előbb csak beszélgetnek, aztán leemelnek ezt-azt. Most már inkább zsiványok. Túlzásba nem viszik, de akinek megkurtítják a vagyonát, az nem örül.

Leszedik az asszonyokat is, de valahogy jól csinálják. Majdnem, szinte megvárják, hogy az asszony jelezzen. Ha vénecske a férj, még direkt jól is jön. Nevetnek a faluban, amikor egy-egy asszony arra irányítja a kocsit. Azért a dolog kezd elvadulni.

Ebül szerzett jószág, ebül vész. Sok a bor, sok a hús, kevés a munka, nincs kontroll. Kezdenek be-betörni máshová is, kevesebbet adnak a többi szabadnak.

Ez már az erő fitogtatása. Nem nagyon veszélyes. Ölni nem, semmiképpen.

Egy éjszakai tivornyázás után, még teljes a bódulat. Egy lány megy arra egyedül. Ismeri az utat. Nem szokták bántani. Szép, tiszta, fiatal. De a nagyobbiknak a borgőz megszállja a fejét. „Kapjuk el, kapjuk el, öcsém! Ilyet még úgy sem pipáltál!”

A lány istenhívő. Érzi, hogy baj lesz, mert másképp viselkednek. Tudja, hogy a kicsi az ész, hozzá fohászkodik. Ez feldühíti a nagyot. A ruhák szakadnak. Elszabadulnak a vágyak. A nagy dühös. „Te legyél az első! Most mutasd meg!”

Az egyesülés egészen különleges. Gyötrő, de különleges. Az összetartozás pecsétje. A fiú is tudja: Ez a lány lett volna élete párja. És a lány is érzi ezt.

A nagyot szembeköpi a lány, és azt mondja: „Rohadt disznó, viseld mindhármunk terhét! Gyere, tedd meg te is! Fejezd be, amit elkezdtetek!” – Hát, sokat nem kell kéretni!

Az utak innen háromfelé ágaznak. A lány kolostorba vonul. A kicsi szerzetesnek áll. Előtte nagyon-nagyon összevesznek a barátjával. „Gyűlöllek, gyűlöllek, te szemét!” - Ezt kiabálja a kicsi. A nagy meg azt kérdezi: „Én voltam? Én voltam? Én nem tudom helyetted megtenni! Álszent vagy, sosem voltál a barátom! Mindig csak uralkodtál felettem!”

A kicsi hosszú időre hallgatási fogadalmat tesz. Időnként felkutatja a barátját, aki fanatikus őrülettel dúl és fosztogat. A nagy nem akar istenhívő lenni. „Isten nem ad ennivalót. Isten elveszi a barátomat.” És nemsokára egy másik zsiványcsapat áldozata lesz. - Vagy a sajátjáé.

A lány megfogan, de a kicsi ezt már nem tudja, de a gyerek nem születik meg. Néhány hónaposan elvetél.

A gyermek „békebírónak” érkezett volna hármójukhoz. Ha a kicsi vállalja a lányt, a nagy vállalja a gyereket. Ha szembenéznek a helyzettel, lehetőségük lett volna visszatérni a faluba, s együtt családot alapítani, felnevelni a gyereket. A gyermek kapocs lett volna a nagynak a faluhoz, mert ő nem nősült volna meg, de így oda is tartozott volna.

Ők ketten, az ész és az erő, együtt elérhették volna, hogy megszervezik a falu védelmét. Ilyenformán nagyon szép lehetőség volt számukra ez a helyzet.

"Lélekveszélyben" - részletek a könyvből

Cím:

Lélekveszélyben

Szerző:

Biri Magdolna

Kiadás:

2002

A könyvben beszélgetések vannak. Médium segítségével olyan emberi lelkek szólalnak meg, akik haláluk után elakadtak, s így nem sikerült a föld közeli rétegből távozniuk. Beszélnek az elakadó lelkek az őket nehezítő helyzetről, amik gyakran szélesebb körben is előforduló tévedésekből fakadnak.

Szükség szerint tanítók jelentkeznek be, s mondják el a helyzethez kapcsolódó ismereteket. Egy esetben, haldokló átkísérése közben a haldoklási folyamatba is bepillanthatunk.

Részletek a könyvből:

„A vágyaim én vagyok. Igen ezt nem fogalmaztam meg régen, de itt a semmiben van időm gondolkozni.”

„A barátra időt kell szánni, figyelni kell, ki az, aki kiegészít. … A negyvenéves bankár barátkozzon a húszéves ápolóval? Tanuljon tőle? Válassza barátjául?”

„Belső dzsihádot nem tudtam csinálni. Szent háború – itt bent.”

„Azt hisszük, a halál után megváltozik minden. Amit ott nem oldottál meg, az itt is gondot okoz. Gyáva vagy ott, gyáva leszel itt is. Csak a helyszín más. Ez nem sokban különbözik attól. ... Nem kéne olyan nagyon sürgetni a halált. Szépen élni, szépen meghalni ugyanaz. Szépen meghalni nem lehet szép élet nélkül. Aki szépen élt, megélte vágyait, tette a dolgát, az szépen hal meg. Aki nem, az viseli a saját béklyóját. A sajátját. Tied a béklyó, magadnak csináltad. Nem a társadalom, nem a feleség adta rád. Tied. És ezt innen jobban látni.”

„Az öngyilkosság egy különös halálnem. Bűn? Nem. Hiba. A lehetőség, amely megadatott, kihasználatlanul maradt. A szépség, a fájdalom, amiből tanulhatunk, és amivel taníthatunk áll és vár. Mert nem nézünk szembe. Mert ítélkezünk. Azt hisszük, tudjuk, miben rejlik az öröm és miben a fájdalom. Pedig nem így van. A nehézségben gyakran több az öröm. Ezért a nehézséggel az örömöt dobjuk el magunktól. Az öngyilkosok sírnak miután meghalnak. Sírnak az elmulasztott lehetőségek miatt. Amit nem kaptak, és nem adtak. Végignézik életfilmjüket. Csak többszörösen: mi lett volna, ha… Ott sem bátrabbak, mint a Földön. Ott sem figyelmesebbek. Ott is maguknak kell megtalálni: hol itt az öröm? Aki a bánatra van beállítva, az hosszan keresgél, mint az aranymosók. Följebb kell emelkedni.”

„Szerinted, mi húzza le az asszonykát? - A bűntudat, hogy nem élt őszintén. Ő szerette a pénzt, a házat, a jószágot. Nem baj. Szerette a libát. Ha ezt bevallja magának, jobb lett volna neki is, a libának is. De ő azt mondta: A gyerekeimért dolgozom.”

„Zsidó emberhez mentem feleségül. Volt alkalmam végignézni, ahogy a Dunába lövik a férjem. … Egy fiam visszatért. Tudod, vannak pontok, amiket az ember kimondatlanul is tud az életében. Hogyha megjönnek, akkor ők is tudják, hogy az Ajtósi Dürer soron találkozunk. Ő is tudta. A két kicsi nem élte túl. Nem is fájdalom. Más ez az érzés. Valahogy olyan tisztán tudom, hogy nekem ezzel kell élnem. A fiam elment Amerikába. Nekem nem volt szívem utána menni. Tanítottam franciául, németül. És így a két elveszített gyermek helyett lett sok. Sok mindent vesztettem el, és sok mindent kaptam.”

 „A sugár gondolata betegített meg. Az amerikaiak nem tudták, mi hullik itt atomjaira. Nem a sugár, a gyűlölet. Az a veszélyesebb. A gyűlölet darabokban megjelenik, lerakódik az emberekre és meggyengít. A szüleink, mi - nem tudtunk ellene védekezni. Mi is gyűlölettel válaszoltunk. Miért Hirosima kapja a bombát? A gyűlölet nemcsak a bombával érkezik. Csak így van kire fogni. Mindig kívül keressük a hibást. Bomba, levegő, betegség. Nem lehet gyermekem – butaság lett volna mondani. Anya lehettem. Tanár. Mesemondó. Haragvó és szeretetteljes.”

A leszületések egy ősi rendszeréről*

Az ősi népek sokféle rendszert alkottak. A leszülető embereknek például alapvetően négy típusát különböztetik meg. Ezt teszik az alapján, hogy a körülötte való világot ki hogyan érzékeli, miből tanul, s miben fejezi ki magát.

Az intuitív típusú emberek. A tűz emberei.

Valahonnan megérzik a dolgok lényegét. Nem értik, hogy a többiek hogyhogy nem látják. Megindokolni már nehezebben tudják. Türelmetlenek. „Ne vacakoljunk, itt a lényeg, adj neki!” A mai iskolákban a tűz típusú gyermekek unatkoznak, negatív visszajelzéseket kapnak. A lényeget meglátják, s nem vacakolnak a többi boncolgatásával, vagy a lényegnél leragadnak, s nem tudnak továbbmenni. Tűz túlsúly arra utal, hogy nem, vagy túlzóan használják ezt a képességet. Ekkor gyulladások, fejsérülések megjelenése következik. Sok emberben jól lenyomkodják ezt, de attól a meglátásaik igenis fontosak.

        

Gondolkodók. A levegő emberei.

Rendszereket alkotnak, fakkokat keresnek. A baj az, hogy a ti világotok ezt részesíti előnyben. A fizika, az írott szó, a rendszert részesíti előnyben. A rendszer maga üres váz. Megtévesztő nagyon. Ha ez túlsúlyba kerül valakinél, saját erényei nem bontakoznak ki. A mai világban ezt sokan jól használják, de nem levegők. A túlsúly megjelenik: álomban (vitorlás), tüdő problémák, asztma, légzés egyenetlenség, idegrendszeri betegségek, neurózis, és olyan helyzetekben, ahol a fej akar egyre csak magyarázkodni. Ha valaki okos, s úgy használja ezt, bár nem ide tartozik, jó kis visszajelzéseket kap. „Mit mondott? Azt nem tudom, de jól csengett a szava.” Baj: saját magukat is becsapják ilyenkor. Ha a gondolati megoldás nem hoz megkönnyebbülést, az azért van, mert a formák tartalom nélkül káprázatok csupán.

        

Érzékelők, megtapasztalók. Föld emberek.

Szorulnak kifelé. Nem divat. Megnézni, megszagolni, megcsinálni, két lábbal a földön állni, ez az, amit nem fizetnek. Kicsit lassabbak. Nekik meg kell tapintaniuk, meg kell szagolniuk, amit a tűz típusúak meglátnak. A kezük tele van erővel. A kezük szeret. A kezük előbb szeret, mint a szívük vagy a fejük. Sokan nem ismerik be, hogy a kezük tanul, az orruk, a cselekedetük. Mert egyfolytában a fejüket tolják előre. Kell, hogy megértsék! A kezük beszél. Árulkodik. A beszélgetést nem helyettesíti, de árulkodik a kéz. A gerinc sérül, ha nincs egyensúly. Jönnek a kilók, és az érzékszervek is jeleznek.

        

Érzelmi érzéseik alapján tanuló emberek. Víz emberek.

Az egész földi élet jelzés. A Földön milyen sok a víz! A testünkben milyen sok a víz! Miért nyomjuk el az érzéseinket és azokat, akik az érzéseik alapján képesek tanulni, véleményt alkotni? Félünk megnézni, hogy mire tanítanak az érzéseink. Félünk a fájdalomtól is, a boldogságtól is. Mi van, ha elvetjük a lehetőséget? Egyensúlytalanok leszünk. Minden, ami ezzel összefügg, problémát jelezhet: vizelet, orrfolyás, vese, gyomornedvek, nyirok.

         Szó sincs arról, hogy bárkit be kellene tenni egy fakkba. Tiszta típusok nincsenek, de ezen elsődlegesség fontos.

         Van úgy, hogy átüt a gondolat valakinél, pedig nem oda tartozik. Ha a múltból hozza, könnyedén bánik vele. Nem is jó ilyenkor lemondani róla, de a helyére tenni igen. Ez más, mint az, aki most választotta, például azért, hogy a gondolatokból burát építsen az érzései, érzékelései fölé.

*Hosszabb-rövidebb gondolatokat osztok meg itt, melyeket szépnek tartok és hasznomra vannak. Nem testben élő segítőktől érkeztek hozzám ezek, s most azért teszem közzé, hogy szükség szerint mások is tudjanak belőle töltekezni.

Gondolatok* - szabadság, élettudatosság

Szabad - felfogásának kérdése.

Mit jelent a szabadság? Ott (földi életben): Kibújni a dolgok alól. Itt (visszatekintve): Leéled a hetven évedet. Megéled a helyzeteket. A lehető legszebben éled meg. Ezt jelenti innen a szabadság.

Mi az, amiben más egy-egy élet? Élettudatosság.

Van, hogy valaki az elé táruló feladatok megoldását teszi csak – és nem kérdez. Ekkor még csak környezettudatosnak sem mondható.

Ki hibáztatható, ha valami nem jól alakul? A környezete, az élete, a nemzete.

Azok, akikben feldereng a megértés, a megérzés, az isteni tudatosság szikrája – azok felelősséget vállalnak a környezetükért. „Jóllehet a háborút nem én okoztam, de bizonyosan nem véletlen, hogy benne vagyok. Haragos, viszályos gondolatok – enyém is.” „Gondolj szépeket!” – Nem könnyű. Bajban, viszályban szépet gondolni. Mosolyogni. Igen. Ez az ember egyik feladata. Megérteni, hogy a haragvásom okozta ezt, amiben vagyok, s a mosolyom okozza majd a tündöklést.

A tudatos ember mindig felelős. Lehet, hogy még nem boldog, de vágya van. S ha még nem az, tudja, hogy tehet érte, hogy boldog legyen.

*Hosszabb-rövidebb gondolatokat osztok meg itt, melyeket szépnek tartok és hasznomra vannak. Nem testben élő segítőktől érkeztek hozzám ezek, s most azért teszem közzé, hogy szükség szerint mások is tudjanak belőle töltekezni.

Gondolatok* - hit

A hit abban gyökerezik, hogy az élet gyönyörű. Csak meg kell látni a szépséget. Minden, minden élet tele van gyönyörűséggel. Ha meglátjuk, nem lehet a télben a nyarat várni.

A télnek megvan a maga dolga. Sár is van? Van. De nincs por. Hideg van? Van. Edzi a testet, vonzóvá teszi a belső tüzet. Korán sötétedik? Igaz. Milyen jól lehet egy gyertya mellett illatos bort iszogatni, ízes kalácsot majszolni!

Más élvezet, mint a nyári strandolás? Más. A tél ezt tudja. És a havat, a csillámokat szórni, a szikrázó jeget, a meglátszó leheletet. Ezek a tél örömei.

A tél és a nyár jól megvannak egymás mellett.

A tél megmutatja, a természet pihen. Ember, fordulj egy kicsit magadba! Mint a mag a föld alatt. Nézd csak meg, ha kikelsz, mi leszel! Álmodd bele magad a virágba! Valóban! Tulipán akarsz lenni? Vagy inkább rózsa? Vagy havasi gyopár?

A hit lenn gyökerezik, de a tekintet sugára képes felfelé mutatni.

                

Hit: Jó, hogy vagyunk, és jó helyen vagyunk.

A hit, amit a dolgok jelentésébe, a cselekvésekbe vetünk. Hinni lehet gyógyulásban, küldetésben, a másik emberben is.

A hit szárnyakat ad. Magunknak, a másiknak is megmutatja, mi a fontos. Akármiben nem tudunk hinni. A dolgot, az irányt megmutatja a hitbéli különbség. Vágyunk a dologra, az emberre. Hisszük, hogy jó lesz. Meg kell mutatni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.

Egy jó művész a legnagyobb hittudós.

A hitünk erősítése erősít minket.

*Hosszabb-rövidebb gondolatokat osztok meg itt, melyeket szépnek tartok és hasznomra vannak. Nem testben élő segítőktől érkeztek hozzám ezek, s most azért teszem közzé, hogy szükség szerint mások is tudjanak belőle töltekezni.